Index Vakbarát Hírportál

Itt az újabb fordulat a debreceni akkumulátorgyár építésének ügyében

2023. január 20., péntek 06:53

Megkapta a katasztrófavédelmi engedélyt a kínai CATL cég által tervezett debreceni akkumulátorgyár, így elindítható a veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem építési engedélyezési eljárása, írja a Népszava.

Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Dehirnek megerősítette, a csütörtöktől nyilvánossá váló határozat valós. Mint ismert, január 9-én bekiabálások és pfujolások zavarták meg azt a lakossági közmeghallgatást Debrecenben, ahol a városba akkumulátorgyárt építő kínai képviselőket hallgatták volna meg.

A fórumon többen hangot adtak aggályaiknak, a lakosok többek között attól tartanak, hogy az épülő üzem veszélyezteti a környék ivóvízbázisát, a megnövekedett forgalom pedig nemcsak a levegőt szennyezi, hanem a térségben élők nyugalmát és biztonságát is zavarja.

Papp László, a város fideszes polgármestere korábban több lakossági fórumon is arról beszélt, hogy a gyár nem jelent veszélyt, és több munkahelyet is létrehozna a környéken.

A friss határozat a környezeti terhelésre vonatkozó előírásokról nem rendelkezik, ezekről a kérdésekről a január 20-ára összehívott közmeghallgatáson kellene szót adni a helyieknek.

Azonban az eseményt olyan időpontra tették, amikor a legtöbb ember dolgozik, így szabadságot kell kivennie annak, aki el akarja mondani a véleményét, vagy kérdéseket tenne fel, írja a Népszava.

Nyílt levelében Varga Zoltán, a DK debreceni országgyűlési képviselője arról írt, a kormányhivatalban arra utasították az ottani alkalmazottakat, hogy a közönség soraiban ülve a lehető legnagyobb számban legyenek jelen.

A hírre gyorsan reagált a kormányhivatal, mint írták, a közmeghallgatáson kizárólag olyan dolgozók vesznek részt, akiknek közvetlenül is feladatai vannak a környezetvédelmi hatósági eljárásban, vagy az esemény megrendezésében vesznek részt.

A kormány szerint egyébként megalapozatlanok a félelmek a debreceni akkumulátorgyár miatt.

(Borítókép: Qilai Shen / Bloomberg / Getty Images)

Rovatok