Index Vakbarát Hírportál

Rekordnyereséget ért el a Tesla

2023. január 26., csütörtök 08:58

Rekordnyereséget jelentett a Tesla Inc. amerikai elektromosjármű-gyártó a tavalyi utolsó negyedévről.

Az adózott eredmény 60 százalékkal, 3,69 milliárd dollárra nőtt a december végén zárult három hónapban az egy évvel korábbi 2,3 milliárd dollárról. Az egy részvényre jutó eredmény 0,68 dollárról 1,07 dollárra nőtt − írta meg az MTI. 

A szakértők által inkább figyelemmel követett, egyszeri tételektől megtisztított részvényarányos nyereség 1,19 dollár volt, felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szereplő 1,13 dollárt.

A Tesla negyedéves bevétele 37 százalékkal, 24,3 milliárd dollárra nőtt, némileg kisebb lett a várt 24,7 milliárd dollárnál.

A cég tavalyi egész évi profitja több mint kétszeresére nőtt, 12,6 milliárd dollár lett, bevétele pedig 51 százalékkal, 81,5 milliárd dollárra duzzadt. A Tesla 1,37 millió járművet gyártott, 47 százalékkal többet az előző évinél, míg az eladások 40 százalékkal, 1,31 millió autóra emelkedtek.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a befektetőkkel folytatott konferenciabeszélgetésen azt mondta, hogy a vállalat az idén akár 2 millióra is növelheti járműgyártását.

Rovatok