Index Vakbarát Hírportál

Ennek a hírnek örülhetnek az autósok

2023. január 28., szombat 09:59

A Magyar Közlönyben megjelent a rendelet, amely szerint a kormány duplájára emeli a munkába járás kedvezményes költségtérítését. Ez a lépés több százezer munkavállalónak jelent anyagi támogatást.

A régóta létező rendelet lehetővé teszi, hogy a munkáltató adó- és térítésmentes pluszjuttatásként állja a munkába járás költségeit az autóval ingázók számára. Azonban míg az üzemanyagok ára a kormányrendelet születése óta rekordsebességgel változott, addig a minimum- és a maximumtérítés összege ugyanannyi maradt.

A mostani változás a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára történt.

Eszerint amíg a jogszabály eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tett lehetővé a munkáltatók számára, addig a most hatályba lépett változtatás ezt az összeget a duplájára, vagyis 30 forintra emeli.    

Korábban Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az Indexnek nyilatkozva elmondta, hogy a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára a duplájára, azaz 30 forintra fog nőni a munkába járás kedvezményes költségtérítése.

Mivel a szankciók miatt az üzemanyagárstopot fel kellett oldanunk, a munkába járás költségei is megemelkedtek

fogalmazott lapunknak Czomba Sándor

(Borítókép: Lapat Lili / Index)

Rovatok