Index Vakbarát Hírportál

Törökországon keresztül látná el gázzal Putyin Európát, új szakaszba léptek a tárgyalások

2023. január 28., szombat 08:01

Moszkva és Ankara megkezdte a szakértői megbeszéléseket a törökországi gázcsomópont biztonságáról, ami lényeges fejlemény az európai gázszállításokat tekintve. Ezt Oleg Sziromolotov orosz külügyminiszter-helyettes jelentette be a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek adott interjúban.

Sziromolotov bizakodó hangnemet ütött meg, szerinte Moszkva és Ankara közös erőfeszítésekkel sikeresen meg tud oldani minden felmerülő kérdést, „beleértve a meglévő és a jövőbeni energetikai létesítmények biztonságának szavatolását”.

„Elégedetten szemléljük a török partnerek lelkesedését, konstruktív hozzáállásukat és a szoros közös munka iránti elhivatottságukat” – fűzte hozzá Sziromolotov.

Mint ahogy arról korábban írtunk, Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök megállapodott arról, hogy létrehoznak egy gázcsomópontot Törökországban, ahova továbbra is érkezhet orosz gáz.

Ez fontos fejlemény volt, mivel az Északi Áramlat vezeték körül kialakult helyzet miatt sok kérdőjel jelent meg az európai gázszállítások körül, az pedig már korábban látszott, hogy a fekete-tengeri Török Áramlat nem lesz képes fedezni a kontinens szükségleteit. A török elnök szerint ezen segíthet az új csomópont létrehozása.

Korábban Alekszander Novak orosz energiaügyi miniszter azt mondta, hogy a törökországi gázcsomópontprojekt megvalósításáról 2023-ban születik döntés. A csomópont létrehozásának ötletével, ahová az Északi Áramlaton keresztül kieső tranzitmennyiséget át lehet irányítani, Vlagyimir Putyin rukkolt elő.

Elmondása szerint egy másik gázvezetékrendszer kiépítésének lehetőségéről és egy törökországi csomópont létrehozásáról van szó, amelyen keresztül elsősorban európai országokba szállítanának gázt, ha azok ebben érdekeltek.

Fatih Dönmez török energetikai és természetierőforrások-miniszter szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslata, miszerint Törökországban gázközpontot kellene létrehozni, megvalósítható.

Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslatát átfogóan meg kell vitatni. Szerintem azonban megvalósítható. Oroszország már korábban is sikeres infrastrukturális projekteket hajtott végre hazánkban

mondta Dönmez. Ugyanakkor megjegyezte, hogy „túl korai lenne megmondani, milyen módon jönne létre a csomópont, mivel ez a javaslat új Ankara számára”.

Több ország irányába is leállhat a gázszállítás

Moszkva megtiltja az olaj és az olajtermékek szállítását azokba az országokba, amelyek az Európai Unió által bevezetett árplafon betartását követelik – szögezte le decemberben Alekszander Novak orosz miniszterelnök-helyettes a Rosszija-24 televíziós csatornán.

Mint arról korábban beszámoltunk, az uniós tagállamok december elején megállapodtak az orosz tengeri kőolaj hordónkénti árának 60 dolláros felső határáról, miután Lengyelország visszavonta kifogásait, megnyitva az utat a hivatalos jóváhagyás előtt. Napokig vitatkoztak az ügylet részletein, egyes tagállamok pedig további feltételekkel jöttek elő, például azzal, hogy az ársapkát január közepén, majd ezt követően kéthavonta felül kell vizsgálni.

(Boítókép: Vlagyimir Putyin 2023. január 18-án. Fotó: Contributor / Getty Images)

Rovatok