Index Vakbarát Hírportál

Újabb részletek derültek ki a letartóztatott EP-alelnök ügyében

2023. január 30., hétfő 21:51

Eva Kaili a letartóztatása előtt úgy élt, mint egy filmsztár – fogalmazott az üggyel kapcsolatosan a nagy hírű brit lap. Időközben lassan összeállt, mekkora vagyont is halmozott fel a politikus.

Luxuséletet élt Eva Kaili, a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője, az Európai Parlament volt szocialista alelnöke – írja a Financial Times. A lap információi szerint Eva Kaili luxus éjszakai klubokban szórakozott szupermodellek, például Naomi Campbell társaságában. 

Eva Kaili a letartóztatása előtt úgy élt, mint egy filmsztár

– fogalmazott a lap, amely emlékeztet arra is, hogy az Európai Parlament egykori alelnöke azonban a luxusévei után most egy brüsszeli börtönben tartózkodik.

Nem is titkolta

A V4 Agency hírügynökség korábban már beszámolt róla, hogy Eva Kaili nem csak a társasági életben szerette a fényűzést. A lap összegezte a volt EP-alelnök ingatlanainak egy részét: Athén mellett 2019-ben egy 169 négyzetméteres lakást vásárolt 260 ezer euróért.

Az ingatlan értékét a Paris Rigopoulos ingatlan-tanácsadó 659 ezer euróra becsülte, míg a piaci érték 850 ezer és 900 ezer euró között van. Eva Kaili vagyonnyilatkozata szerint eladott 250 négyzetméteres lakást sajtóértesülések szerint 2009-ben vette meg 291 ezer euróért, kilenc évvel később pedig 340 ezer euróért adta el, ugyanakkor az adóhivatal csak 214 ezer euróra értékelte az ingatlant.

Kaili egyébként még másik három ingatlant is megvásárolt.

Az egyik Kolonakiban, a Skoufa utcában található, ezt 66 ezer euróért vásárolt meg, a lakás értékét jelenleg 52 215 euróra becslik. Kaili birtokol továbbá egy 120 négyzetméterese házat Thesszalonikiben, amelyet 1997-ben vásárolt. Emellett egy 53 négyzetméteres lakása is van Belgiumban, amely 2015-ben került a birtokába 175 ezer euróért – írja a Magyar Nemzet.

(Borítókép: Eva Kaili 2022. december 11-én. Fotó: MTI / EPA / Dzsalal Morsidi)

Rovatok