Index Vakbarát Hírportál

Rekordot döntöttek 2022-ben a Mészáros Csoport jótékonysági pályázatai

2023. február 1., szerda 12:04

Összesen 779 pályázat érkezett több mint 5 milliárd forint értékben a Mészáros Csoport jótékonysági alapítványához a tavalyi év negyedik negyedévében a Pro Fili Alapítványhoz – tájékoztatta szerkesztőségünket a Mészáros Csoport.

A kommüniké szerint a kuratórium végül 52 pályázat 250 millió forintos támogatásáról döntött, amivel összesen 1 milliárd forintra nőtt a 2022-ben odaítélt támogatások összege.

Minden pályázati ciklusnak megvannak a sajátosságai: míg nyáron a rászoruló gyermekeknek szóló rekreációs programokon volt a hangsúly, a téli hónapokban az energiaválság és a magas infláció miatt az energiakorszerűsítési és a megélhetési körülmények javítását célzó pályázatok voltak többségben

– fogalmazott a közleményben Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója, aki egyben a Pro Filii Alapítvány főtitkára is.

Hozzátette: mint ahogyan egész évben, természetesen sok kérés érkezik gyermekek egészségügyi kezelésével kapcsolatban is. „A tavalyi évben beérkező több mint 2200 pályázati kérelem – amelyek értéke meghaladta a 14,5 milliárd forintot – azt jelzi, hogy alapítványunk az ország egyik legjelentősebb karitatív szervezetévé lépett elő” – fogalmazott.

Egyetlen év alatt csak pályázati úton 2021 magánszemélyt és civil szervezetet támogattunk 1 milliárd forinttal. Ezt egészítette ki a rászoruló családok üdültetése és az év végi nagy élelmiszer-adomány összesen több mint 300 millió forint értékben

– tette hozzá a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója.

Rovatok