Index Vakbarát Hírportál

Egy Chameleon, amely rejtőzködés helyett tőzsdére lépett

2023. február 2., csütörtök 13:34

2023-ban első alkalommal szólalt meg a Budapesti Értéktőzsde ikonikus csengője – a BÉT a mai napon az okosotthonrendszerek fejlesztésével foglalkozó, a tavalyi évben Európában és Kanadában is terjeszkedő Chameleon Smart Home Nyrt.-t köszöntötte középvállalati platformján, a BÉT Xtenden.

A 2023-as év első kereskedésindító csengetése az okosotthonrendszerek tervezésével, fejlesztésével és forgalmazásával foglalkozó Chameleon Smart Home Nyrt. részvényeinek bevezetését jelezte a BÉT középvállalatokra specializálódott Xtend-piacán. Az ünnepélyes rendezvényen Máté-Tóth István, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettese, Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home elnöke, valamint Parádi-Varga Tamás, a bevezetést kijelölt tanácsadóként támogató SPB Befektetési Zrt. vezérigazgatója vett részt.

A csengetés keretében a társaság összesen 28 296 511 darab, egyenként 1 forint névértékű, dematerializált törzsrészvényével való kereskedés indul el a Budapesti Értéktőzsde Xtend-piacán.

Modern épületüzemeltetés

A Chameleon Smart Home Nyrt. 2017-ben jött létre, okosotthonok fejlesztésére fókuszáló technológiai startupként. A társaság által fejlesztett platformfüggetlen okosotthonrendszert már több mint ezer társasházi lakásban és közel ötszáz családi házban használják Magyarországon, ám a cég megoldásai már Szerbiában, Romániában és Németországban is elérhetőek. A Chameleon 2022-ben egy felső kategóriás lakásokat építő cég két torontói toronyházában alakította ki összesen három bemutató lakását.

A vállalat célja, hogy az újonnan épülő vagy felújításra váró épületek a legmodernebb épületüzemeltetési technológia segítségével biztonságossá, kényelmessé, energiatakarékossá és felhasználóbaráttá váljanak.

Mindehhez olyan megoldásokat fejlesztenek, amelyek rendszerfüggetlenek, így valamennyi jelentős hardver- és szoftvergyártó termékeivel kompatibilisek. A Chameleon megoldásaival az otthonok okoseszközein kívül a társasházi funkciók és szolgáltatások is egy helyről irányíthatók. A felhasználók így a víz- és áramfogyasztás mérése, az árnyékolás, a világítás, az audioeszközök, a nyílászárók, a hűtés vagy a fűtés vezérlése, illetve automatizálása mellett, szabályozhatják például a napelemrendszerekkel összekapcsolt okos fűtésvezérlést is. Emellett az alkalmazással kezelhetik a kaputelefont, a garázskaput, de az applikációval időpontot is foglalhatnak a társasházban működő szolgáltatókhoz, sőt közösségi autótöltő és -kölcsönző szolgáltatásokat is elérhetnek.

„A tőzsdére lépés fontos mérföldkő, mivel mostantól még többen velünk tarthatnak az építkezésben. Emellett az európai és a kanadai terjeszkedésünket is tovább folytatjuk, nagy erőkkel lépünk ki egy hatalmas piacra” – mondta Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home elnöke.

Rovatok