A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a vizsgálatot az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés – jelentette be csütörtöki közleményében a hivatal.
A nemzeti versenyhatóság még tavaly februárban a portál hirdetéskiemelési rendszerének vizsgálatára indított eljárást az ingatlanhirdetési weboldalt üzemeltető Ingatlan.com Zrt.-vel szemben.
A rendszer magánhirdetői egy speciális kreditrendszer alapján juthattak előre soroláshoz a weboldal megjelenítési sorrendjében, a GVH pedig az előzetes vizsgálat alapján azt valószínűsítette, hogy az üzemeltető elhallgatja ennek lényeges jellemzőit a fogyasztók elől.
Az MTI tájékoztatása szerint a részletes eljárás megállapította, hogy a hiányolt információk – vagyis az előresorolás kreditrendszerét érintő működési részletek – nem minősültek egyértelműen jelentősnek a fogyasztói döntéshozatal során.
A portál magánhirdetőit így nem érte sérelem, mivel egyéb információkból megkapták az ügyleti döntéseikhez elegendő tájékoztatást a hirdetéseik rangsoráról.
A hatóság versenytanácsa ennek megfelelően úgy döntött, hogy megszünteti az eljárást – közölte a GVH.