Index Vakbarát Hírportál

Nemzetközi matematikatanítási konferenciát szervez az ELTE

2023. február 6., hétfő 15:48

Idén nyáron az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet szervezi meg Európa legnagyobb matematikai oktatásmódszertani tanácskozását. A 13. CERME konferenciára ezer résztvevőt várnak az ELTE lágymányosi campusára – tájékoztatott az egyetem.

A European Society for Research in Mathematics Education (ERME) 2023. július 10. és 14. között Magyarországon rendezi meg a 13. CERME konferenciát. A szervezet kétévenként hívja össze a terület szakembereit, hogy lehetőséget biztosítson a különböző európai országokban folyamatban lévő kutatások megismerésére és kutatói együttműködések kialakítására. 

A matematika szerepe meghatározó a gondolkodásban, elvontságával azonban felülemelkedik minden más tudományon – oktatásának nehézségét éppen ez jelenti. Az örök érvényű, mégis állandóan fejlődő gondolati rendszert úgy kell megismertetni a tanulókkal, hogy nyilvánvaló legyen a gyakorlati hasznossága is

– fogalmaz az ELTE közleményében. A CERME-rendezvények célja, hogy a matematikatanítás elméletével, módszereivel foglalkozó európai kutatókat közös gondolkodásra sarkallja, ezért az egyéni kutatási beszámolók helyett az együttműködésen alapuló csoportmunkára helyezi a hangsúlyt.

A résztvevők egy adott munkacsoportba jelentkezhetnek előadással, a konferencián aztán végig ezzel a csoporttal dolgoznak együtt, ami jó lehetőséget biztosít az elmélyült munkára és az adott terület legkiválóbb kutatóinak megismerésére. A konferencia részét képezik a szervezet jövőbeli munkájával és irányaival foglalkozó ülések is.

Nemzetközi egyetemekkel közösen

A helyi szervezőbizottság elnöke Csapodi Csaba, az ELTE Matematikatanítási és Módszertani Központ adjunktusa, a Rényi Alfréd Matematika Kutatóintézet Módszertani Osztályának munkatársa. A nemzetközi programbizottságot Paul Drijvers, az Utrechti Egyetem oktatója, a Freudenthal Intézet tudományos igazgatója vezeti.

A konferencia plenáris előadásait Lovász László matematikus, az MTA korábbi elnöke és Berta Barquero, a Barcelonai Egyetem oktatója tartja.

A hagyományoknak megfelelően a CERME konferencia előtt, július 9–10-én kerül sor a matematika oktatásával foglalkozó fiatal európai kutatók kétnapos rendezvényére, a YERME-napokra. A programon mesterszakos hallgatók, PhD-hallgatók, illetve frissen PhD-zett posztdoktorok találkozhatnak és ismerhetik meg az európai matematikaoktatás különböző irányzatait és képviselőiket – derült ki a közleményből, amelyben felhívják a figyelmet arra, hogy a konferenciára előadással vagy poszterrel február 15-ig lehet jelentkezni, részletek a honlapon olvashatók.

Rovatok