Védvonalakat húzunk fel válaszul a kihívásokra – emelte ki Lantos Csaba. Az energiügyi miniszter az MVM Csoport rendezvényén részletezte az előttünk álló időszakot.
Az MVM Csoport csütörtökön tartotta meg Az energiapiacról tényszerűen, szakértői szemmel című szakmai rendezvényt. A rendezvényen felszólalt Lantos Csaba energiaügyi miniszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, valamint Mátrai Károly, az MVM Zrt. vezérigazgatója.
A hivatalos megnyitóbeszédet Lantos Csaba tartotta, aki elmondta, hogy nem csak az MVM-nek, hanem mindenkinek megváltozott a helyzete a jelenlegi energetikai állapotban. Az MVM egy együttműködő partnerként fog fellépni, „amely tesz az emberekért és a sikeres energetikai átmenetért” – fogalmazott a miniszter.
Kiemelte továbbá, hogy a veszélyek időszakában aktívan kell reagálni.
Védvonalakat húzunk fel válaszul a kihívásokra
– emelte ki. A kormány most is az akciót és a cselekvést választotta, ezért hozta létre az Energiaügyi Minisztériumot. „A mi célunk, hogy hatékonyan kezeljük az energiahelyzetet. Ezt olyan körülmények között tesszük, amikor túlzás nélkül a történelmünk legnagyobb energetikai válságát éljük” – szögezte le Lantos Csaba.
A miniszter szerint az enyhe tél és a korábban megtett intézkedések oda vezettek, hogy ezt a hátralévő időszakot mindenféle gond nélkül megússza az ország. „A magyar családok védelme rendelkezésre áll. A legfőbb cél, hogy diverzifikáljuk Magyarország portfólióját” – szögezte le a miniszter. Hozzátette, hogy az ország importfüggősége nagyon nagy, ezért a legfontosabb, hogy ezt most csökkentsük.
Lantos Csaba ezt követően részletezte, hogy a kormány azonkívül, hogy biztosította az olcsó energiát a családoknak, a spórolást magán kezdte. Felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly 17 százalékkal csökkent a gázfogyasztás az előző évhez viszonyítva. Ráadásul a villanyáram-fogyasztás is csökkent. Ez mindenképpen figyelemre méltó.
A továbbiakra nézve kiemelte: a rezsivédett sávhatárt egész évre kihúztuk. Tehát a sávhatár alatti rész egész évben nem fog változni. A sávhatár felett a lakossági piaci ár pedig április 30-ig változatlan marad. Továbbá a rendszerhasználati díj a lakosság számára idén szintén nem emelkedik.
Lantos Csaba ezek után ismertette, hogy nagyon sok olyan intézkedés történt, amely a vállalkozásokat is segíti. A feldolgozóiparban és a turizmusban számos olyan kedvezményeket lehet találni, ami csökkenti a vállalatok terheit – emlékeztetett.
Az energiapolitikák jövőképe, hogy az energiafüggőségből eljussunk az önellátásba
– szögezte le, majd kitért arra, hogy a kormány továbbra is munkaalapú társadalmat képzel el, ahol mindenkinek van lehetősége értéket előállítani. „A cél nem lehet más, mint hogy kitörjünk a közepesen fejlett országok közül” – fogalmazott, majd hozzátette: ehhez folyamatosan fejlesztésekre van szükség az energetikában. A miniszter szerint az energiabiztonság mellett olyan energiaárakat kell garantálni, amely a lakosság számára megfizethető, a vállalkozásoknak pedig egy regionális versenyhez mérhető.
A jelentős elektrifikációhoz három feltételen keresztül vezet az út a miniszter szerint:
(Borítókép: Lantos Csaba 2023. január 20-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)