Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter nem fékez, újabb gigaberuházás jön

2023. február 17., péntek 11:26

Csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon, amelynek keretében 2024 végéig logisztikai központot hoznak létre, és bővítik a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Miskolcon – közölte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a német tulajdoni hátterű, Magyarországon mintegy 20 ezer embernek munkát adó vállalat két fázisban megvalósuló projektjének értéke 70 milliárd forint, amelyhez az állam 10 milliárd forint támogatást nyújt.

Beszédében kiemelte, az elmúlt három évben példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, Magyarország azonban nem pusztán jól vizsgázott a rendkívül nehéz időszakban, hanem tavaly egyenesen „mesterhármast” ért el, megdöntve a foglalkoztatottság, a beruházások és az export rekordját is.

Ezzel sikerült azt a célkitűzésünket elérni, hogy Magyarország egyfajta lokális kivétel legyen abban a recesszióban, amely körülvesz minket

– fogalmazott Szijjártó Péter, aki hozzátette, a siker alapja a beruházások ösztönzése, a világ egyik legversenyképesebb adórendszerének fenntartása, amelyek nyomán hazánk nyújtja a legvonzóbb beruházási környezetet Közép-Európában.

A világ 15. legnyitottabb gazdasága

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy 2022-ben minden nehézség ellenére is 4,6 százalékos növekedést produkált a gazdaság, hat egymást követő hónapban 4,7 millió felett volt a foglalkoztatottak száma, és 19 százalékos bővülést követően 142 milliárd eurót ért el a kivitel. Emellett – ahogy arra külön felhívta a figyelmet – 6,5 milliárd eurónyi beruházás érkezett Magyarországra, amelyek magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtenek.

A miniszter leszögezte, a Bosch 440 leányvállalattal rendelkezik a világ 60 országában, így különösen nagy eredmény, hogy a magyarországi fejlesztés mellett döntöttek. A cég beruházásai egyszerre szolgálják a kormány két célját, az újraiparosítást, valamint az elmozdulást a „Made in Hungary” felől az „Invented in Hungary” irányába.

Tehát a Bosch nemcsak beruházási volument hoz Magyarországra, az elmúlt években egyébként több száz milliárd forint értékben, hanem beruházásaival a magyar gazdaság technológiai színvonalát is jelentős mértékben növeli

– vélekedett a külgazdasági és külügyminiszter, aki hozzátette, Magyarország az elektromos motorral működő kéziszerszámok exportjában a világranglista 8. helyén áll, az elektromos motorral hajtott kézifűrészek esetében pedig a 6. helyen.

Magyarországon a német cégek alkotják a legnagyobb beruházói közösséget, így tavaly csúcsot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom is, amely már november végére elérte a 60 milliárd eurót. A magyar a világ tizenötödik legnyitottabb gazdasága, az export adja a bruttó hazai termék (GDP) 80 százalékát, ami azt jelenti, hogy a külgazdaság alapvetően határozza meg az ország működését – zárta a bejelentését a tárcavezető az MTI beszámolója alapján.

(Borítókép:  Szijjártó Péter a Robert Bosch Power Tool Kft. beruházását bejelentő sajtótájékoztatóján a minisztériumban 2023. február 17-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok