Index Vakbarát Hírportál

Már látni, van-e esély az élelmiszerárak csökkenésére

2023. február 19., vasárnap 06:06

Bár nem beszélhetünk kizárólag háborús inflációról, a fegyveres konfliktus mély nyomot hagyott a boltok polcain – mondta az Indexnek az MKB Bank és a Takarékbank agrár- és élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója, aki szerint az élelmiszerárak növekedési ütemének mérséklődése már látóhatáron belül van, azonban az árak csökkenésére nem kell számítani.

Tavaly a fogyasztói árak átlagosan 14,5 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest, ezen belül az élelmiszerinfláció 26 százalékot tett ki a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Mindez azonban az év második felében csúcsosodott ki, júliusra vonatkozóan 27 százalékos általános élelmiszerár-emelkedésről számolt be a KSH. Augusztusban, valamint szeptemberben 30 százalék, míg az év utolsó három hónapjában 40 százalékos volt az élelmiszerinfláció – ami ráadásul a legfrissebb januári közlésben is nyomon követhető (44 százalék). Keserű Európa-bajnoki címet jelentenek Magyarországnak az adatok, amelyek jóval magasabbak a közép-kelet-európai országok körében mért 20-30 százalék élelmiszerár-drágulásnál. 

A keserűség nyomában

De vajon miért nálunk lőttek ki legnagyobb mértékben az élelmiszerek árai? – tette fel a kérdést az Index Hollósi Dávidnak. Az MKB Bank és a Takarékbank agrár- és élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatója szerint a háttérben több tényező áll. 

Az egyik ilyen a gyenge forintárfolyam, ami jelentős hatással bírt az infláció gyorsulásában.

„A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar számos alapanyagot külföldről szerez be, amelyek jelentősen drágultak a közelmúltban, ez szintén megjelent az árakban” – mutatott rá.

Szintén árfelhajtó hatással bírt a bolti forgalomban megjelenő túlfűtött kereslet. A lakosság a koronavírus-járvány alatt kevesebbet költött, az egészségügyi korlátozások feloldásával azonban visszatértek a boltokba az emberek. A költések tankjába ráadásul jókora üzemanyagfröccsként szolgáltak az állami támogatások, visszatérítések. Az így kapott pénzt pedig elsőként mindig élelmiszerre költi a lakosság – fejtette ki a szakértő.

Hollósi Dávid szerint a magyarok az elmúlt több mint tíz évben hozzászoktak a megfizethető élelmiszerekhez. Nyolc-tíz évenként azonban jön egy árrobbanás – jelenleg ezt a korszakot éljük.

A magyar élelmiszeripar ráadásul még nem elég hatékony, jobban sújtja az önköltségek emelkedése. A hazai gazdaságban mindemellett magas az áfakulcs, plusz vannak egyedi adótételek, így az áremelkedés is nagyobb volt.

Az árak duplázódása sem ritka

A KSH legfrissebb, januárra vonatkozó fogyasztói árindexe szerint leginkább a kenyér (80,6 százalék), a tojás (79,4 százalék), a vaj és vajkrém (76,6 százalék), a sajt (76,1 százalék), a tejtermékek (75,8 százalék), az édesipari lisztesáru (73,8 százalék), a száraztészta (66,4 százalék), a margarin (57,9 százalék), a péksütemények (56,3 százalék),a baromfihús (48,3 százalék) és a tej (48,2 százalék) drágult. Van azonban olyan termék, aminél már megindult az árkonszolidáció. Ilyen az étolaj (-6,4 százalék), valamint a liszt (-0,9 százalék).

Minden alapvető élelmiszer drágult, vannak olyan termékek, amelyek ára a duplájára nőtt. 

„A legnagyobb mértékű drágulás azoknál a termékeknél ment végbe, amelyek ára egyfelől megemelkedett az alapanyagok, illetve az energia drágulása, valamint a szállítás és a munkabérek emelkedésével járó költségnövekedések miatt, másfelől pedig azért, mert nem csökkent irántuk a kereslet” – mutatott rá Hollósi Dávid, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a visegrádi országokban 2010 óta 35 százalékkal nőtt az élelmiszer-fogyasztás mértéke, ez a jelentős kereslet-növekedés is hozzájárult az infláció gyorsulásához.

Felverte az árakat a háború 

Hollósi Dávid rámutatott, hogy bár az orosz-ukrán háború előttre datálható az élelmiszerek árának emelkedése, a fegyveres konfliktus is jelentős mértékben hozzájárult az árrobbanáshoz. „A gabonaárak már a koronavírus-világjárvány előtt emelkedésnek indultak, később pedig kilőttek. Az étkezési búza ára például 2022 januárjában, a háború kitörése előtt tonnánkénti százezer forint körül mozgott, ez a duplája a koronavírus-járvány előtti időszakban látottnak” – szemléltette.

Lényegében ez azt jelenti, hogy a kenyér alapanyaga a kétszeresére drágult.

A háború kitörése rendkívül nagy bizonytalanságot okozott a terménypiacokon. Az aratás előtt már tonnánként 130-140 ezer forintra emelkedett a búza ára. A fegyveres konfliktus következményeként rövid távon számottevően megemelkedtek az energiaárak, ami jelentős hatással volt a termelési költségekre – tette hozzá.

A termelők egyre magasabb alapanyagárakkal szembesültek – a gabona, a műtrágya, de szinte minden drágult, amire szükségük van a termeléshez. Jövedelmezőségük fenntartása érdekében mindezt be kellett építeniük az árakba. Hollósi Dávid ezen a ponton kitért egy nagyon kardinális kérdésre, mégpedig magyar gazdák helyzetére. "Közös érdekünk, hogy a hazai termelői kör ne menjen tönkre" – hangsúlyozta azzal, hogy a gazdáknak talpon kell maradniuk, különben minden élelmiszerből behozatalra kényszerülnénk, ami komoly következményekkel járna.

Megállhat az áremelkedés, de nem lesznek olcsóbbak az élelmiszerek

Várakozásaink szerint az áremelkedés március környékén tetőzhet, ettől kezdve mérséklődhet, ami részben a bázishatások eredménye is – osztotta meg várakozásait a szakértő. „A termeléshez szükséges alapanyagok, köztük a gáz, a műtrágya, a gázolaj és a gabona ára csökken, az árutőzsdéken újra a 2021 végi árfolyamokat látjuk. Ez megmutatkozik majd a bolti árakban is, de nem egyik napról a másikra. Arra viszont nem számítunk, hogy az élelmiszerek tömegével olcsóbbak lesznek, persze előfordulhatnak kivételek, akciók, ahogy azt például a vaj vagy egyes tejtermékeknél láttuk”.

Az élelmiszervásárlás szempontjából mindig fontos kérdés a reálbérek alakulása, ha ez utoléri az áremelkedést, ismét kisebb anyagi terhet jelent majd boltba járni – húzta alá. 

Ez várható az árstop kivezetését követően

Az egyes élelmiszerekre vonatkozó hatósági árak április 30-ig vannak érvényben – jelen állás szerint, ugyanis a kormány az ársapkák hatásának újbóli kiértékelése után dönt arról, hogy szükségét érzi-e az intézkedés meghosszabbítását újabb három hónappal. Erről viszont csak a határidő előtt egy-két héttel születik döntés – erősítette meg az Indexnek Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.

De vajon jelent-e további áremelkedést majd az ársapkák levétele. Hollósi Dávid szerint hatósági áras termékek esetében mindenképp, hiszen azok visszakapják a piaci árcédulát. „Az árstopos termékek árát a 2021. október 15-i szinten rögzítették. Azokban az árakban még közel sem jelentek meg a fentebb részletezett folyamatok. Tehát ha csak az árstopos termékeket nézzük, és szeretnénk megbecsülni az aktuális piaci árukat, ugyanazt az átlagosan legalább 40-50 százalék körüli emelkedést láthatnánk, mint a többi termék esetében” – mutatott rá a szakértő.

A hatósági áras termékek minden bizonnyal drágulni fognak az árstop megszüntetését követően, a többi termék esetében azonban ez a folyamat már végbement.

Jelenlegi számításaink szerint az árstop kivezetése nyomán általánosan 3-5 százalékos egyszeri emelkedés várható az élelmiszerárakban

– jelezte Hollósi Dávid.

Dübörög az árverseny

A kormány kartellezést vél felfedezni a kiskereskedelmi szektorban, ennek hatására a Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati eljárásban vizsgálja, hogy az üzletláncok hajtottak-e végre szélsőséges mértékű áremelkedést.

„Ha valahol verseny van, az a kiskereskedelem” – szögezte le Hollósi Dávid, aki ahogy fentebb is említette, a termékek ára költségalapon képződik, ami végigfut a termelőktől a fogyasztókig. Tavaly a mezőgazdasági, az élelmiszeripari és a kiskereskedelmi árak egyidejű és rendkívüli mértékű emelkedését tapasztalhattuk, amire korábban nem volt példa. Ez komoly nyomást gyakorolt minden piaci szereplőre, markánsan megváltozott a költségszerkezet. Hogy ebben a helyzetben milyen árazási gyakorlatot alakítottak ki az üzletláncok, csak az eredményeik hosszabb távú vizsgálatával lehet hitelt érdemlően vizsgálni, ez a hatóság feladatköre – jegyezte meg.

(Borítókép: Index)

Rovatok