Index Vakbarát Hírportál

Egy ország, ahol messiásként várják a kínaiakat

2023. február 19., vasárnap 16:13

Az elmúlt évben Thaiföld gazdasága a 2021-es 1,5 százalék után 2,6 százalékkal bővült a thaiföldi Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tanács adatai szerint.

Délkelet-Ázsia második legnagyobb gazdaságában az infláció 2022-ben 6,1 százalék volt, de a lakossági fogyasztás így is 6,3 százalékkal bővült az év során. A tanács előrejelzése szerint Thaiföld idén 2,7–3,7 százalék közötti bővülést tud majd felmutatni. Ehhez ugyanakkor a thai gazdaságnak a belső fogyasztás mellett égetően szüksége van a turizmusra, ami a koronavírus-járvány előtti években a nemzeti jövedelem 18-19 százalékát adta.

Három magyarországnyi turistát várnak

Thaiföldre 2019-ben közel 40 millió turista érkezett, a turisztikai bevétel ekkor ért a csúcsra, nagyjából 61,6 milliárd dollárt tett ki. A 2020-as adatokat még némiképp szépítette az év első két hónapjának kedvező adata, hiszen az egzotikus ország döntően a téli nyaralások célpontjának számít. Ugyanakkor 2020-ban az idegenforgalmi ágazat hozta bevétel már csak alig öt százalékát tette ki az amúgy is bezuhanó GDP-nek. A koronavírus-járvány miatti zárlat folytán 2021-ben csak 428 ezer turista érkezett Thaiföldre.

A fentiek miatt a bangkoki kormánynak létfontosságú a turisták visszacsalogatása. Az elmúlt évben 11,15 millió turista érkezett Thaiföldre, a kormány előrejelzései szerint a turisztikai bevételek megközelítették a 16 milliárd dollárt. Ám a célok ennél merészebbek:

az idén már 30 millió turistát fogadna az ázsiai ország, s mindent ennek rendel alá.

Még azt is, hogy következetlenséggel vádolják. Idén január 8-án annak kapcsán, hogy a kínai nyitás miatt eddig nem látott mértékben megugrottak az esetszámok Kínában, a thai hatóságok bejelentették, hogy legalább két oltáshoz vagy orvosi vizsgálathoz kötik a beutazást az országba. Majd egyetlen nappal később – a szabályozás hatálybalépésének napján – az intézkedést eltörölték, és közölték, hogy nem beoltott látogatókat is korlátozás nélkül beengednek.

A kínaiakra hajtanak

A döntés annak fényében érthető, hogy most a legfőbb cél épp a kínai piac visszaszerzése. 2019-ben az országba látogató turisták több mint negyede kínai volt. A kínai hatóságok 3 éves bezártság után nyitották meg a lehetőséget állampolgáraik számára az utazáshoz, február 6-tól pedig csoportos utazások szervezése is lehetővé vált az irodák számára – egyelőre 20 országba, köztük Thaiföldre utazhatnak, de például Vietnám egyelőre nincs a listán. Az utazni akaró kínaiak iránt hatalmas érdeklődés mutatkozik, nem véletlen, hogy a thai kormány is mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legtöbb turista érkezzen hozzájuk a világ legnépesebb országából.

A thaiföldi polgári légi közlekedési hatóság (CAAT) adatai szerint a januári 269, Kínából érkező járat után a következő 2 hónapban több mint 1600, Kínából induló járat kapott engedélyt leszállni a királyságban. Februárban eszerint 671, márciusban további 970 járat érkezik majd.

Csak eljutni nehéz

A járatbővítés persze jó eséllyel más irányokból is megtörténik majd – a turizmus egyértelmű fellendülését jelzi, hogy a thaiföldi járatok annak ellenére tömve vannak turistával, hogy a koronavírus-járvány előtti évekhez képest Ázsia felé drágultak talán legnagyobb mértékben a repülőjegyek. Míg a Covid előtti időkben szép számmal volt elérhető 300 ezer forint alatti repülőjegy, ma az sem ritka, hogy a légitársaságok aktuális ajánlatában nem találunk félmillió forint alatt elérhető járatot. Így még inkább igaz az a vélekedés, hogy a valódi szűrő egy ázsiai út esetében a repülőjegy, az élet ugyanis viszonylag olcsón is megszervezhető már odakinn.

Mert bár az árak – ahogy láttuk – ott is emelkedtek, ám például egy egyórás thai masszázs ára még mindig 250-300 bahtot kóstál a legtöbb szalonban – más kérdés, hogy míg öt éve 100 baht 800, addig ma inkább 1000-1100 forintnak felel meg, ám erről legkevésbé a thaiok tehetnek.

Abból a szempontból Thaiföld ugyanúgy megőrizte furcsa kettősségét, hogy óriásiak az eltérések mindenben.

Találunk valóban filléres szállásokat éppúgy, mint például nyugat-európai zsebnek is túlárazottnak tűnő szállodákat. Ugyanazt a pad thait megrendelhetjük 400 bahtért egy étteremben, de megkaphatjuk 60-80 bahtért is az étteremtől 30 méterre lévő kifőzdében, az utcai piacon vagy akár a kismotoron saját konyháját „toló” árusnál is. Utóbbiak itt egyáltalán nem jelentik az igénytelenséget, egyszerűen a helyi élethez hozzátartozik az, hogy a sok esetben konyha nélküli lakásokban nem főznek, az utcán veszik meg az ételeket. Persze, egy európai számára meglehetősen döbbenetes látvány elsőre az átlátszó nejlonzacskóba porciózott elviteles leves...

A koronavírus-válság után talán a legnagyobb kérdés, mennyire térnek majd vissza azok, akik életvitelszerűen több hónapot is eltöltenének az örök nyár világában. Persze ez azért kétarcú dolog, mert még a helyiek is elismerik, hogy az esős évszakban annyira nem vonzó a turistaparadicsomnak számító Phuket sem – és nem feltétlenül a monszun miatt, sokkal inkább a szúnyoginváziónak köszönhetően. Ez ellen persze lehet védekezni.

Mindenesetre az üdülőhelyeken igen gyakoriak a havi bérlést kínáló lakáshirdetések, s több helyen kínálnak új építésű modern villákat is. Errefelé érdekes módja alakult ki az itthon üdülési jogként ismert üdülési formának. A beruházók sok helyen kínálnak olyan ingatlanokat, amelyekben mi csak egy bizonyos időt tölthetünk el az első időszakban, ám befektetett pénzünkért az ingatlan kiadásának köszönhetően évi 7-8 százalékos hozamot kapunk, 10 év múlva pedig kedvezményes, maradványértékes áron végképp megvásárolhatjuk az ingatlant. Egy 50 négyzetméteres, 2 hálós épület 80 millió forintnak megfelelő áron elérhető, ezért minden évben 1 hónapig használhatjuk a minden igénynek megfelelő, modern, saját medencés apartmant.

Bangkokban a turistaáradat a rengeteg helyi miatt nem igazán érezhető, ám például Phuket legnagyobb üdülővárosának, Patongnak a leghíresebb buliutcája, a Bangla Road már ugyanúgy teljesen tömött az esti-éjszakai órákban, mint a vírusválság előtt volt. Őszintén szólva nehéz elképzelni, milyen is lehetett itt az élet a zárás idején...

Továbbra is rengeteg a klubok bárszékein kuncsaftokat váró hölgy, ők aztán akár egy-egy éltesebb, 80-as éveiben járó úr mellett tűnnek fel másnap a szállodák strandjain is – napokra, hetekre is bérelhetőek a „társalkodónők”. Az ország a nemváltó műtétek egyik központja is, az itteni orvosok „szakértelmét” a nagyobb üdülőhelyeken megtalálható ladyboy show-kban úgy is megcsodálhatjuk, hogy lépre mennénk a bárokban. A Phuket szigeti Simon Cabaret e téren nagyjából olyan show-t tud nyújtani díszletben, jelmezben, mint a legnívósabb párizsi mulatóhelyek – igaz, itt nem találunk hölgyet a fellépők között. Akik ugyanakkor csak jól érezni akarják magukat, azok is bőven találnak erre helyszínt.

Kannabiszboltok mindenütt...

Azt, hogy fogyasztói társadalmat élünk, mindennél jobban mutatja, hogy a sörözők, éttermek, bárok és masszázsszalonok mellett fél év alatt gombamód elszaporodtak a marihuánát kínáló szalonok. A thai kormány tavaly júniusban engedélyezte a marihuána orvosi célú felhasználását, ezzel Ázsiában elsőként dekriminalizálta a fű termesztését és kereskedelmét. A szabályok szerint elvben nyilvános helyen nem lehet füvezni – három hónap börtönbüntetésre és több mint 700 dollár pénzbüntetésre számíthatnak a szabályt megszegők –, de ez sokak szerint lényegében betarthatatlan. Ugyanakkor azt el kell ismerni, hogy az ember mégsem érkezik be olyan gyakran kannabiszfelhőbe, mint például, amikor New York utcáit járja. A thaiföldi kávézók és éttermek felszolgálhatnak kannabisszal átitatott ételeket és italokat, de az élelmiszer- és italtermékeknek 0,2 százaléknál kevesebb hatóanyagot (THC-t) kell tartalmazniuk ahhoz, hogy legálisan értékesíthetők legyenek. A szerpróbálóknak ugyanakkor fontos tudni, hogy a THC a fogyasztás után egy héttel még kimutatható...

A tartalmasabb szórakozást keresők számára is egyre több újdonságot tartogat az ország. A klasszikus turistalátványosságokat végigjáró túrák mellett egyre több igényes gasztro- vagy épp vallási tematikájú utat is szerveznek, aki pedig úgy dönt, hogy az internet adta ajánlások mentén saját maga fedezi fel Thaiföldet, meglehet, még jobban jár. Az ország teljesen biztonságos, az emberek kedvessége, a thai mosoly nem idegenforgalmi fogás, ez itt a mindennapi élet velejárója.

Vitát váltott ki az idegenforgalmi adó

Thaiföld tehát készül a turistainvázióra, és a jelek szerint profitálni is akar belőle. E hét keddjén ugyanis a kormány úgy döntött, hogy az ország júniustól idegenforgalmi adót vet ki az országba érkező nemzetközi látogatókra.

A légi úton érkezők 300 baht, a szárazföldön vagy hajóval érkezők 150 baht adót fizetnek majd.

A repülőjáratokra kivetett adót a szabályozás értelmében nem kell külön megfizetni, azt a repülőjegyek árába kell beépíteniük a légitársaságoknak. (A megoldás sokban hasonlít a magyar válságadóra.) A kormány csak az idén 115 millió dollár bevételt vár az új adótól, ami – érthetően – nem nyerte el az idegenforgalmi ágazat képviselőinek tetszését. Érvelésük szerint ez megnehezíti a turizmus visszaépülését. Ugyanakkor a kormány érvei szerint egyrészt kompenzálni kell azokat a többletkiadásokat, amiket a megnövekedett turizmus okoz például az egészségügy túlterhelésében, emellett pedig – emlékeztettek – a természeti környezet megóvása is kiemelten fontos, amit a túlturizmus (overtourism) egyre jobban fenyeget. Emlékezetes, hogy a koronavírus-válság előtt hónapokra le kellett zárni a Koh Tachait és a Phi-Phi szigeten lévő Maya-öblöt (ezeket a 2000-es „A part” című film tett híressé), hogy helyreállítsák az okozott idegenforgalmi károkat.

Június még messze van, s közben május 7-én választásokat is tartanak az országban. Sokan épp ezért még nem vélik véglegesnek az idegenforgalmi adó ötletét.

(Borítókép: Turisták Thaiföldön 2020-ban. Fotó: Lauren DeCicca / Getty Images)

 

Rovatok