Index Vakbarát Hírportál

Meglepő, mely régiókban épült a legtöbb lakás tavaly

2023. február 22., szerda 09:19

Tavaly 20 540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint 2021-ben – jelentette szerdán a Központi Statisztikai hivatal (KSH).

Budapesten 6610 lakást vettek használatba, 6,1 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben. Az új lakások száma a megyei jogú városokban enyhén növekedett (11 százalék), a többi városban csökkent (mínusz 3,9 százalék), a községekben pedig közel negyedével nőtt (24 százalék) az előző évhez képest.

A tavalyi IV. negyedévben Magyarországon 4,6 százalékkal kevesebb lakás épült, mint egy évvel korábban, míg 2022-ben összességében 3,5 százalékkal emelkedett az épített lakások száma a háború és az energiaválság okozta nehézségek ellenére is.

Az így felépült több mint 20 ezer lakás 2011 óta a harmadik legmagasabb adat.

Azonban a lakásállomány megújítása és a demográfiai folyamatok javítása érdekében ennél több lakás felépülésére lenne szükség évente. A lakásépítések számának magasan tartásához fontos eszközt jelentenek a családtámogatások, illetve a kedvezményes áfakulcs. Ugyanakkor nehezítik a lakásépítéseket a magas építőipari árak, a projektek elhúzódása, illetve a szakemberhiány – ismertette Regős Gábor, a Makronóm Intézet makroelemzési vezetője.

Regős hozzátette, hogy a 2022-es lakásépítési szám jól tükrözi a kormányzati családpolitikát, hiszen a legnagyobb mértékben, 23,9 százalékkal a községekben nőtt a lakásépítések száma, ami a Falusi CSOK-nak tulajdonítható.

A lakásépítések számának budapesti 6,1 százalékos visszaesése a magas árakkal magyarázható, azaz azzal, hogy egy fővárosi új lakás nagyon nehezen megfizethető. Igény ugyanakkor volna az új fővárosi lakásokra is, ezt mutatja a kiadott építési engedélyek 144,0 százalékos emelkedése. A kiadott építési engedélyek 16,9 százalékos növekedéséhez csak a főváros tudott pozitívan hozzájárulni, minden más településtípus esetén csökkent a kereslet – ismertette Regős Gábor.

A régiókat tekintve, a központi régiót kivéve, mindenhol nőtt az átadott lakások száma. A lakásépítéseken belül a vidéki lakások arányának növekedése összefüggésben áll azzal is, hogy az új lakások átlagos területe 5,4 négyzetméterrel 96,1 négyzetméterre nőtt – világított rá a Makronóm Intézet vezető elemzője.

Pest régióban a fővároshoz hasonló mértékben lett kevesebb a használatba vett lakások száma: a 3800 új lakás 7,8 százalékos csökkenést jelent.

A központi nagyrégión kívül mindenütt nőtt az új lakások száma a megelőző évhez viszonyítva.

A növekedés mértéke kiemelkedő volt a Dél-Alföldön (30 százalék), ahol a közel kétezer új lakás fele a régió központjában épült.

A Nyugat-Dunántúlon felépült 2700 lakás 3,1 százalékkal több a megelőző évinél. Ugyanakkor az alacsony bázisról hasonló arányú növekedést felmutató Észak-Magyarországon alig több mint 600 lakás épült. Az ország többi régiójában az új lakások száma 1300–1800 között alakult, és ez 20 százalék körüli bővülést jelentett az egyes régiókban.  

A KSH a következő adatokat közölte:

Az építendő lakások száma Budapesten és Nyugat-Dunántúlon emelkedett

A KSH jelentése szerint az építési engedélyek országos növekedése mögött élesen szétváló területi folyamatok figyelhetők meg. Az előző évhez képest a fővárosban az engedélyek száma közel két és félszeresére nőtt, azonban minden más településkategóriában csökkent: a megyei jogú városokban 5,6, a többi városban 16, a községekben pedig 11 százalékkal.

Az építendő lakások száma a fővároson kívül kizárólag egy régióban, Nyugat-Dunántúlon emelkedett, az előző évhez képest 14 százalékkal. Az építtetők az esetek 46 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten volt a legalacsonyabb (11 százalék), és a községekben a legmagasabb (85 százalék).

2021-hez képest a kiadott új építési engedélyek alapján 16 százalékkal kevesebb, összesen 13 897 lakóépület építését tervezik. A tervezett egylakásos lakóépületek aránya 77 százalék volt, összesen 10 727 darab. A tervezett nem lakóépületek száma 4768 volt, 5,0 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben.

(Borítókép: Balaton József / MTI)

Rovatok