Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, miért távoznak a magyarok külföldre

2023. február 23., csütörtök 19:25

A magyar vezető inkább magányos hős, mint csapatember, nem alkot tudatosan stratégiát, a hierarchiában hisz – derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének csütörtökön ismertetett felméréséből.

A Jövő szervezete és vezetése című kutatásban 305 – legalább 50 munkavállalót foglalkoztató és legalább 100 millió forint árbevételű – magyarországi vállalat felső vezetőjét kérdezték meg reprezentatív mintavétellel 2022 tavaszán.

Drótos György kutatásvezető és ötletgazda elmondta:

azért is áramlik ki a munkaerő Magyarországról, mert a külföldre tartók azt látják, másfajta vezetési stílussal találkozhatnak.

Megfigyelhető belföldi áramlás is a magyar tulajdonú cégektől a multinacionális vállalatok felé. A kutatás missziója ezt a trendet megfordítani – tette hozzá.

Marciniak Róbert kutatásvezető arról beszélt, a nemzetközi gyakorlatban a hierarchiát tekintve a lapos, felpuhult szervezetek a sikeresek. Ez a magyarországi környezetben nem jelenik meg. Kiemelte: a vizsgálódásuk megerősítette, hogy a vállalatvezetők sok esetben nem alkotnak stratégiát, nem rendelkeznek világos, tiszta képpel arról, mi felé haladnak. Hozzáfűzte: a nemzetközi piacokon is aktív vállalkozások jobban megfelelnek a jövő szervezete képnek, mint a kizárólag a magyar piacon tevékenykedők – számolt be az MTI.

A jövő szervezete

A kutatás lényegi megállapításai szerint a jövő szervezete a megkérdezettek szerint innovatív és digitális. Ugyanakkor nem feltétlenül lapos, hálózatos és tudásmegosztó, pedig a nemzetközi ajánlások ezeket is tartalmazzák. A jövő vezetőjéről alkotott kép továbbra is inkább „magányos hős”, nem pedig szorosan együttműködő, másokat inspirálni képes csapattag.

A vizsgált vállalkozásokra a legnagyobb hatást elsősorban a beszerzési piacaik eseményei gyakorolják. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a tágabb környezet legnagyobb alkalmazkodást kívánó tényezője a változó hazai gazdaságpolitika és szabályozás.

A vizsgálat megerősítette, hogy az úgynevezett átalakító (transzformációs) vezetési stílus – a hagyományos vezetési stílusokkal szemben – támogatja az innovációt és a digitalizációt. Az átalakító stílusú vezetők ráadásul sokkal inkább értelemtelinek érzik a munkájukat.

(Borítókép: Jonas Gattler / picture alliance / Getty Images)

Rovatok