Index Vakbarát Hírportál

Egész éjjel ment a vita a parlamentben az akkumulátorgyárakról, de nem jutottak semmire

2023. február 28., kedd 06:32

Kedd hajnalban zárult le a Magyarországra telepített és telepítendő akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól szóló politikai vita a parlamentben. Ezt követően a napirend utáni felszólalásokkal fejezték be a munkát a képviselők.

Szatmáry Kristóf (Fidesz) az akkumulátorgyárakról szóló parlamenti vitában azt mondta, hogy Magyarországon akkor valósulhat meg egy beruházás, ha betartják a szigorú környezetvédelmi feltételeket. A politikus hozzátette, javasolni fogja, hogy a gazdasági bizottság látogasson meg egy akkumulátorgyárat.

Zsigmond Barna Pál (Fidesz) kijelentette, hogy hatalmas verseny zajlik a világban és ebben a versenyben Magyarország jól teljesített. Illés Boglárka (Fidesz) szerint vannak olyan szabályok, amelyek Magyarországon szigorúbbak azoknál, mint amiket Németországban előírtak a türingiai gyár létesítése során. Bartos Mónika (Fidesz) azt hangsúlyozta, hogy

a dízel- és a benzinmeghajtású autók felett eljárt az idő.

Keresztes László Lóránt (LMP) előterjesztőként zárszavában azt mondta, nagyon fontos volt a vita, ugyanakkor a kormánypárti képviselők egyszerűen nem akarnak tudomást venni olyan tényekről, amelyek a hatóságok által kiadott dokumentumokban is szerepelnek. Lépést sem tettek afelé, hogy a kockázatokról, a környezetterhelés mértékéről őszintén és világosan beszéljenek, gyakorlatilag egybemosták az akkumulátorgyártást és az elektromobilitást.

Nem veszik figyelembe, hogy az az ár, amit fizetni akarnak a beruházások megvalósításáért, elfogadhatatlan – mutatott rá. Kitért az Országgyűlés fenntartható bizottsága témában tartott közelmúltbeli ülésére, amelyen számos kérdés elhangzott, de egyik minisztériumból sem érkezett senki az ülésre, ahogy a kormánypárti képviselők sem mentek el.

Ezzel megüzenték, hogy nem szakmai, hanem politikai kérdésként kezelik az akkumulátorgyárak ügyét. A víz- és energiaigénnyel összefüggésben feltette a kérdést, miért nem adnak ki egzakt adatokat? Ezek az üzemek fejlődést nem fognak eredményezni, csupán összeszerelő üzemek. A tervekkel a nyugat európai zöld átállást a magyar természeti kincsek feláldozásával akarják megvalósítani – összegzett.

Azonnal megjött a kormány reakciója

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az elhangzottakra reagálva kijelentette, „a kormányt természetesen nem téríti el a céljától az elhangzott konfúz vádáradat”. Egész este ment a mellébeszélés, a számok szándékos keverése – mondta, annak a véleményének adva hangot, hogy az ellenzék lebecsüli a választókat, hiszen kezdeményeztek egy vitát, és egyetlen képviselőjük van jelen annak végén, szemben tucatnyi kormánypártival.

Az államtitkár megemlítette, nem világos, miért most és miért így kellett erről a témáról vitatkozni, hiszen félszáz e területen dolgozó üzem kapott a korábbi években működési engedélyt. Hangsúlyozta: a kormányoldal mindig kész az érdemi vitára, majd arról beszélt, korszakváltásban vagyunk, és aki nem gondolkodik öt-tíz évvel előre, az lemarad.

Kedd reggel folytatódik

Keresztes László Lóránt (LMP) napirend utáni felszólalásában arról beszélt, a kormány magyar adóforintokból akar atomerőművi blokkokat építeni, hogy ellássa árammal a külföldi akkumulátorgyártókat, Pécs alatt pedig egyes érdeklődők új uránbányát nyitnának.

A megélhetési válságról és a felzárkózás kudarcairól szólt Varga Ferenc (független), aki szerint a kormánypártiak elengedték a szegény emberek és a magyarországi cigányság kezét. Hegedüs Andrea (DK) a kiváló minőségű, a bükki karsztforrásból származó víz sorsáért érzett aggodalmának adott hangot, mondván, az önkormányzati tulajdonú vízmű nehéz helyzetbe került a „fojtogató megszorítások” miatt.

Jakab Péter (független) azt sürgette: miközben „a magyar emberek közelharcot vívnak a túlélésért”, a politikusok fizetését emelik; szerinte arra volna szükség, hogy a következő választásig a miniszterelnök, a kormánytagok és a képviselők fizetése ne lehessen magasabb a minimálbérnél.

Az elnöklő Dúró Dóra az ülésnapot bezárva jelezte: a parlament kedd reggel kilenc órakor folytatja munkáját, írja az MTI.

(Borítókép: Keresztes László Lóránt, az LMP képviselője a Magyarországra telepített és telepítendõ akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól tartott vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. február 27-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok