Index Vakbarát Hírportál

Tovább bővítik a gödi akkumulátorgyárat

2023. február 28., kedd 20:32

Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a magyar állam támogassa a Samsungot.

Az Európai Bizottság megállapította, hogy a Magyarország által a Samsung számára nyújtott 89,6 millió euró (34 milliárd forint) összegű támogatás összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal. A döntés azt jelenti, hogy szabad utat kapott a gödi gyár bővítése. Az Európai Bizottság honlapján lévő dokumentumból kiderül, hogy azért adták meg az engedélyt, mert a magyar állam támogatása hozzájárul a régió fejlődéséhez és a munkahelyteremtéshez, miközben megőrzi a versenyt.

A Samsung SDI 2017 decemberében döntött úgy, hogy 1,2 milliárd eurót (453 milliárd forintos) ruház be a Göd térségében található akkumulátorgyára termelési kapacitásának bővítésére. A gyár, amely 2022 januárjában érte el teljes termelési kapacitását, havonta több mint 6 millió darab akkumulátorcellát szállít, elsősorban az európai gazdasági térségbeli fogyasztóknak, és 1200 új közvetlen munkahelyet teremtett.

Magyarország 2018-ban jelentette be az Európai Bizottságnak, hogy 108 millió eurós (40 milliárd forintos) állami támogatást kíván nyújtani a projekthez. 2019 októberében a brüsszeli testület részletes vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az intézkedés összeegyeztethető-e a 2014–2021 közötti időszakra vonatkozó regionális állami támogatásokról szóló iránymutatással.

A testület értékelésében megállapította, hogy a közfinanszírozás nélkül a projektet nem Magyarországon vagy más uniós országban valósították volna meg, hanem egy unión kívüli országban, egyben hozzájárul a munkahelyteremtéshez, egy hátrányos helyzetű régió gazdasági fejlődéséhez és versenyképességéhez.

A vizsgálat eredményeként az Európai Bizottság megállapította, hogy az eredetileg bejelentett 108 millió euró összegű támogatás meghaladta a beruházások ösztönzéséhez szükséges minimumot. A 89,6 milliós összeg elegendő ahhoz, hogy a Samsung SDI vállalatot a beruházás magyarországi megvalósítására ösztönözze.

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Rovatok