Index Vakbarát Hírportál

Ön meg tudja mondani, mi az a kamatos kamat?

2023. március 7., kedd 06:41

A felnőtt lakosság tudása meglehetősen hiányos a pénzügyi ismeretek tekintetében, a diákoknál már jobban állunk. Ugyanakkor a fiatalokat is védeni kell a digitális veszélyektől – ez áll a 9. alkalommal megrendezett Pénz7 iskolai témahét fókuszában.

Ha 100 ezer forintot teszünk a bankunkba évi 5 százalékos kamatozásra, akkor az 5. év végén – egyéb költségeket nem számítva – több vagy kevesebb lesz-e a megtakarításunk mint 125 ezer forint?

Nos, aki a fenti kérdésre úgy felelt, hogy a példában lévő számlán az 5. év végén több mint 125 ezer forint lesz a számlán, Magyarországon is a kisebbségbe tartozik – az OTP Öngondoskodási Index egy korábbi felmérése szerint a felnőtt magyarok mindössze 39 százaléka adott helyes választ erre a kérdésre. Ők azok, akik tisztában vannak a kamatos kamat fogalmával. Ennél is rosszabb arányt mért ugyanakkor a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD világméretű pénzügyi tudatossággal foglalkozó legutóbbi, 2020-as felmérése. Eszerint Magyarországon a válaszadóknak mindössze 18,3 százaléka értette meg az egyszerű és a kamatos kamat közötti összefüggéseket. A felmérésben szereplő országok átlaga 26,3 százalék volt, Csehországban 21, Lengyelországban 35, Szlovéniában 39, Ausztriában 49 százalék volt a helyes választ adók aránya.

Diákok a célkeresztben

Van tehát mit tenni az emberek pénzügyi tudásszintjének emelésén. Lemondani egyetlen korosztályról sem érdemes, ám a legkönnyebben úgy érhetünk el célt, ha stabil alapokat rakunk le. Épp ezért kiemelkedően fontos a legfiatalabbak, az iskolások tudásának növelése. Ők azok, akik – gondolhatnánk – nem kell, hogy a saját kárukon tanuljanak, mint például a szüleik, akik jó másfél évtizede egy életre megjegyezhették, hogy a kedvező kamat az egy dolog, de ha a deviza(alapú) hitelt veszünk fel, ott a kamatelőnynél sokkal vaskosabb meglepetést okozhat az elszálló árfolyamok hatása.

A valóság azonban más. A pénzügyeink terén a fiatalokra is ugyanolyan, ha nem még komolyabb veszélyek leselkednek, mint a szüleikre.

Mint arról Túri Anikó, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára az idén immár 9. alkalommal megrendezésre kerülő Pénz7 Pénzügyi és Vállalkozói iskolai témahét megnyitóján beszélt, a fiataloknak a digitális tér olyan, mint a levegő, ám épp ezért rendkívül fontos, hogy az ő figyelmüket is felhívjuk arra, hogy a személyes adatok, különösen a pénzügyi adatok védelme, rendkívül fontos. Épp ezért választották az általános és középiskolákban zajló témahét idei témájának a szervezők a korszerű pénzkezelést. A digitalizáció komoly lehetőség, de kihívás is, ezért fontos, hogy a mostani Pénz7 témahét ezt a témát helyezi központba a mostani programsorozatban – mondta a nyitóeseményt köszöntő videóüzenetében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Az általános és középiskolákban a héten zajló tanórákon a kibertérben rejlő veszélyekre hívják fel a figyelmet a pedagógusok és az őket segítő pénzügyi önkéntesek. Túri Anikó szerint most nem a kamatos kamattal kell riogatni a fiatalokat, hanem a jelszavak védelmére, berögzült rutinok – például a linkekre való automatikus kattintás – elkerülésére kell felhívni a fiatalok figyelmét. Fontos ugyanakkor az államtitkár szerint, hogy ezt ne felnőttesen, kioktató jelleggel tegyék, a legjobban a fiatalok nyelvén, az ő érintettségük bemutatásán keresztül lehet sikereket elérni.

Európai élbolyban

A kihívást meg lehet ugrani, ezt a Pénz7 eddigi története igazolja. A 9. éve az Európai Bankföderáció European Money Week eseménysorozatához csatlakozó Magyar Bankszövetség a Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványában olyan szakmai szervező társra lelt, amely garancia arra, hogy valóban a fiatalok szokásainak és tudásának megfelelő modern, interaktív tananyagok készülnek. Azt pedig, hogy a kezdeményezéshez az indulástól csatlakozott az oktatási és pénzügyi kormányzat, azt a sikert hozta, hogy a magyar Pénz7 Európa egyik legsikeresebb rendezvénysorozata lett.

Miközben a 67 milliós Franciaországban többévi munka után sikerült eredményként felmutatni, hogy 3058 általános és középiskolai osztályban 77 ezer diáknak volt módja pénzügyi szakértőkkel, bankárokkal találkozni és „első kézből” kapni információkat a modern pénzügyekről, addig Magyarországon csak tavaly 1000 iskolában 170 ezer diák vett részt a Pénz7 során pénzügyekkel foglalkozó tanórán.

A 9 év alatt a tanulók 14 százalékát, 1,4 millió diákot sikerült elérni a programhét alatt, a pedagógusok 20 százaléka, több mint 12 ezer pedagógus kapcsolódott be az eseménysorozatba, az évek során 9300 iskolában volt rendezvénye a témahétnek

– adott összefoglalót Hegedűs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója. A pedagógusok munkáját az évek során mintegy 70 millió, a tantermekben töltött perccel segítették az önkéntesek, akik között visszatérő előadónak számít Varga Mihály pénzügyminiszter, Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára szerint az idei évben az előzetes regisztrációk szerint 1069 iskolában 144 ezer diák ismerkedik majd a korszerű pénzügyekkel, az órákon közel 500 önkéntes segíti majd a pedagógusok munkáját. Az államtitkár azt is bejelentette, hogy a következő években a rendes, órai tanulmányok keretében is hangsúlyosabb helyet kap majd a pénzügyi alapismeretek oktatása, ugyanis az eddig a matematika-, földrajz- és történelemórákon átadott ismeretek mellett a jövőben a 8. és 12. évfolyamon oktatott állampolgári ismeretek tantárgyon belül önálló pénzügyi blokk segíti majd az ismeretek elmélyülését.

Versenyek mindenkinek

A tanórákon kívül a Pénz7 kapcsán számos egyéb játékos ismeretterjesztő program is segíti a fiatalok tudásbővítését. A gyerekeknek a Pénziránytű Alapítvány honlapján elérhető a PénzFutam országszerte több mint 160 helyszínen játszható szabadtéri kalandjáték, mely alsó tagozattól érettségiig három korosztály számára nyújt izgalmas tanulási lehetőséget. A Budapesti Értéktőzsde szakmai támogatása mellett zajlik a Részvényfutam játék, ami a tőzsdei kereskedés világába vezeti be a fiatalokat és tanáraikat kockázatmentesen. A Magyar Bankszövetség Digitális Szimat Kihívás online kvízjátéka segít a fiataloknak próbára tenni a digitális biztonsággal kapcsolatos felkészültségét.

Emellett pedig számos klasszikus verseny is zajlik napjainkban, amelyen a diákok – megfelelő felkészítő anyagok segítségével  szervezett keretek között adhatnak számot tudásukról a pénzügyek területén. A felső tagozatos diákoknak a BankVelem PénzOkos Kupa kínál megmérettetést, a középiskolások a Nagy Diák Pénzügyes Teszten, a BankCode vetélkedésen vagy épp a Privátbankár.hu által meghirdetett Legyél Te is pénzügyi klasszis! versenyen mérhetik le tudásukat.

Komoly elismerések

Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium államháztartás-finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint maga az OECD is elismerte Magyarország pénzügyi kultúra fejlesztésére tett erőfeszítéseit. A világ 175 országában zajló OECD Global Money Week rendezvénysorozat legjobb gyakorlatait bemutató kézikönyvében több magyar kezdeményezésre is felhívják a figyelmet. Ezek közé tartozik a Pénzügyminisztérium által fejlesztett Zseton-kalkulátor, az MNB által létrehozott Pénzmúzeum működése, és a Pénziránytű Alapítvány által fejlesztett tananyagok – amelyek Hergár Eszter, az alapítvány elnöke szerint eddig 570 ezer diákhoz jutottak el. A tömeges változás egyelőre még várat magára, ám az mindenképp örömtelinek mondható, hogy két évvel ezelőtt magyar diák győztese volt a European Money Quiz páneurópai diákversenynek.

(Borítókép: Artur Widak / NurPhoto / Getty Images)  

Rovatok