Index Vakbarát Hírportál

Felfednék a titkot Vlagyimir Putyin hatalmas vagyonáról

2023. március 8., szerda 11:11 | aznap frissítve

Senki sem tudja pontosan, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mennyire gazdag, de egy új svájci ügy feltárhatja, hogyan tárolja állítólagos vagyonát a politikus. Mint kiderült, az államfő egyik csendestársa, Szergej Roldugin csellóművész helyi bankárok közreműködésével több millió svájci frankot helyezett el svájci bankszámlákon.

A gondatlansággal vádolt bankárok nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy beazonosítsák a tranzakció kezdeményezőjének kilétét – olvasható a vádiratban. A meg nem nevezett gyanúsítottak – három orosz és egy svájci bankár – szerdán tagadni fogják az ellenük felhozott vádakat a zürichi kerületi bíróságon, mondta egyikük jogi képviselője.

2014-ben Roldugin

két számlát nyitott a Gazprombank svájci leánybankjánál, melyekre aztán több millió frank vándorolt Oroszországból.

Ez annak ellenére történt, hogy a csellóművésznek – aki szerepel a szankcionált oroszok svájci listáján – nem volt jegyzett vállalkozói tevékenysége.

Maga a zenész a The New York Timesnak azt mondta, hogy a vádirat szerint ő biztosan nem üzletember, és maga sem rendelkezik milliókkal. A vádirat szerint az ügy rávilágít arra, hogy a Rolduginhoz hasonló embereket „strómanokként” használják fel, hogy elrejtsék a pénz valódi tulajdonosait, írja a Reuters.

A pénz nyomában

„Köztudott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalosan csak 100 ezer svájci frank jövedelemmel rendelkezik, és nem gazdag, de valójában hatalmas vagyonnal rendelkezik, amelyet a hozzá közel álló személyek kezelnek” – áll a vádiratban.

A Reuters megkérte a Kremlt, hogy nyilatkozzon Vlagyimir Putyin és Roldugin kapcsolatáról, illetve az elnök saját vagyonáról.

Az orosz államfő korábban azt mondta, hogy Roldugin a barátja, aki becsületes úton jutott hozzá némi pénzhez, egy orosz vállalat kisebbségi részvénycsomagjából.

A Kreml korábban elutasított minden olyan felvetést, amely szerint Roldugin vagyona az orosz vezetőhöz kötődik. A Kreml szerint Vlagyimir Putyin pénzügyei nyilvánosak, tekintve, hogy az elnök rendszeresen nyilatkozik vagyonáról és fizetéséről az orosz választóknak.

Az orosz kormány hivatalos adatai szerint Vlagyimir Putyin 135 ezer dollárt keresett 2021-ben. Az orosz elnök eközben állítólag többek között csúcskategóriás luxusórákat, egy szuperjachtot és egy körülbelül 17 000 négyzetméteres villát is birtokol, amely a Fekete-tengerre néz.

Vlagyimir Putyin kritikusai több tíz-, ha nem százmilliárd dollárra teszik a politikus vagyonát, ami ha pontos, akkor az orosz elnök a világ leggazdagabb emberei közé tartozik, írja a Fortune. A legszélsőségesebb állítás Bill Browder üzletembertől származik, aki egy 2017-es amerikai szenátusi meghallgatáson azt állította, hogy az orosz elnök vagyona összesen 200 milliárd dollárra rúg.

(Borítókép: Vlagyimir Putyin 2023. március 6-án. Fotó: Mihail Mecel / Szputnyik / AP / MTI)

Rovatok