Index Vakbarát Hírportál

A magyar családpolitikát dicséri a kanadai sztárpszichológus

2023. március 10., péntek 13:10

Stephen J. Shaw brit származású demográfussal és dokumentumfilmessel beszélgetett a neves kanadai klinikai pszichológus és bestselleríró, Jordan B. Peterson. Az író a magyarországi családtámogatási politikát említette mint az egyetlen ismert példát a kormány által előírt ösztönző programra, amely mérhetően lassította a népességfogyást.

Jordan B. Peterson először a kanadai Québec tartomány példáját hozta fel, amely megpróbált intézkedéseket bevezetni az alacsony születésszám megfordítása érdekében, véleménye szerint azonban ez nem volt pozitív hatással a folyamatos népességcsökkenésre.

Stephen J. Shaw szerint a közelmúltban nem volt példa olyan országra, amely a népességcsökkenés spiráljába került volna, és ezt a tendenciát meg tudta volna fordítani.

Peterson azonban cáfolt, szerinte

Magyarország számos politikai változtatást hajtott végre a családtámogatás területén, amelyek megállították a születésszám csökkenését, sőt némileg még növelték is azt.

Véleménye szerint Magyarország az egyetlen példa a születésszám csökkenésének enyhe korrekciójára, de azt is mondja, hogy az országnak nem sikerült teljesen megfordítania a folyamatot, és még mindig messze a népességpótlási szint alatt van.

Shawn szerint „lenyűgöző”, hogy az embereket nagymértékben ösztönzik Magyarországon arra, hogy három-négy gyermeket vállaljanak, de a családszerkezet egyáltalán nem változik. Ami változik, az a gyermektelenség, az ugyanis valóban csökkenni látszik.

Az ungarnheute.hu cikkében kiemelik, hogy Magyarországon utoljára 1974–75-ben volt pozitív a születési ráta, akkor körülbelül 2-3 gyermek jutott egy főre. Ezek a számok gyorsan csökkentek, és 2010-ben, a Bajnai Gordon volt miniszterelnök vezette baloldali kormányzás végére 1-2 körüli mélypontra süllyedtek.

Mára a születések számának csökkenése valamelyest lelassult, és a születési ráta jelenleg 1,6 körül van, de a házasságkötések száma négy évtizede nem látott rekordot ért el, ami reményt ad arra, hogy a gyermekek száma is tovább emelkedhet.

(Borítókép: Jordan B. Peterson. Fotó: Chris Williamson / Getty Images)

Rovatok