Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai csődhullám az olajárakat is megfertőzte

2023. március 13., hétfő 14:12

Az amerikai Silicon Valley Bank összeomlása után a részvényekkel együtt indultak zuhanásnak az olajárak.

A Brent olaj hordónkénti ára a határidős jegyzések alapján 1,7 százalékkal 81,34 dollárra esett, a West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj határidős jegyzése pedig 1,8 százalékkal, hordónként 75,28 dollárra csökkent – jelentette a Reuters hírügynökség.

A Silicon Valley Bank csődje miatti félelem felturbózta az amerikai részvények eladását. Az STOXX bankindex (.SX7P) 5,7 százalékot esett, miközben az amerikai hatóságok vasárnap rendkívüli intézkedéseket hoztak a bankrendszerbe vetett bizalom megerősítésére.

A piaci hangulat eleve törékeny volt, mivel a Fed további monetáris szigorításával kapcsolatos aggodalmakat az amerikai nyersolajkészletek magas szintje fokozta – közölték az ANZ Bank elemzői hétfő reggel.

Olyan ez, mint a keleten fellendülő aktivitási adatok és a nyugaton tapasztalható makromérséklődés csatája – mondta Stephen Innes, az SPI Asset Management ügyvezető partnere a nyersolajpiac egymással versengő hangulatfelhajtóiról.

Az olajárak esése az amerikai foglalkoztatási adatok meglepetésszerű feltörését követi. A februári adatok ugyanis felülmúlták a várakozásokat, a Reuters felmérése szerint a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma 311 ezerrel nőtt.

A bankcsőd rövid története

A pénzintézet körüli viharfelhők múlt hét elején kezdtek gyülekezni. Ugyanakkor a bank bedőlése nem a betétkivonással kezdődött. Az 1983-ban alapított SVB az amerikai startupok bankja, ügyfelei között megtalálható a Szilícium-völgy számos techcége. Az összeomlásnak voltak előjelei: a menedzsment több tagja az elmúlt időszakban jelentős részvényportfóliót értékesített, továbbá múlt héten a betétesek tömegesen kezdték kivonni a betéteiket, ami miatt a banknak kényszerlikvidálnia kellett az eszközeit, még mélyebb pénzügyi válságba sodorva magukat. A szabályozók figyelmét a bank kialakult nehéz helyzete ezúttal is elkerülte, így ezek együttese több befektetőben erős 2008-as déja vu érzést keltett. A Fed és Biden is gyorsan és jól reagált, azonban a piacok feszültek, a globális rossz hangulat a régiós, magyar piacon is lecsapódott, befolyásolva az OTP és a forint árfolyamát.

A témában írt cikkeinket az alábbi linken tudják elérni.

Rovatok