Index Vakbarát Hírportál

A miniszterelnök politikai igazgatójához, Orbán Balázshoz kerül a Külügyi és Külgazdasági Intézet

2023. március 13., hétfő 14:18

A nemzetiérdek-alapú külpolitikai gondolkodás megerősítése és szellemi háttérének fejlesztése miatt Orbán Balázsnak, a miniszterelnök politikai igazgatójának felügyelete alá kerül a Külügyi és Külgazdasági Intézet – tájékoztatott erről a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

„A 2020-as években Magyarország belépett a veszélyek korába, így a világ átalakulásának megértése soha nem volt olyan fontos, mint napjainkban” – így kezdi közleményét a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amelyben kitérnek arra is, hogy a szomszédban dúló háború, a geopolitikai folyamatok szükségessé teszik a „nemzetiérdek-alapú külpolitikai gondolkodás megerősítését és annak a szellemi háttérnek a fejlesztését”. 

Így a Kormány az idén ötvenéves Külügyi és Külgazdasági Intézet megújításáról és megerősítéséről döntött.

Új szervezeti forma lesz

A jövőben a szervezeti rugalmasság fenntartása érdekében megújult szervezeti formában, kutatói létszámát fokozatosan kétszeresére növelve folytatja tevékenységét, bővülő erőforrásainak köszönhetően pedig tanácsaival és elemzéseivel az eddiginél is jobban tudja majd támogatni és előmozdítani azt a nemzetiérdek-alapú külpolitikai gondolkodást, amelynek segítségével Magyarország megnyerheti a következő évtizedeket is – derült ki a közleményből

Az intézmény neve is változik, Magyar Külügyi Intézetként folytatja.

További fontos változás, hogy az intézet irányítása az új feladatok stratégiai-tervezési jellegének megerősítése, illetve a miniszterelnök munkájának napi szintű támogatása okán a miniszterelnök közvetlen munkaszervezetébe, a miniszterelnök politikai igazgatójának felügyelete, tehát Orbán Balázs alá kerül. Ugyanakkor a közleményben kitérnek arra is, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériummal való együttműködés továbbra is szoros marad.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok