Index Vakbarát Hírportál

Biden jóváhagyta, óriási nyersanyag-kitermelésbe kezdenek Alaszkában

2023. március 14., kedd 09:09

Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta az alaszkai olaj- és gázfúrási projektet, annak ellenére, hogy ez a környezetvédelmi aktivisták heves ellenállásába ütközött. A Willow-projekt mögött álló ConocoPhillips vállalat szerint a projekt helyi beruházásokat és több ezer munkahelyet teremt.

A 8 milliárd dolláros javaslat azonban korábban ellenállásba ütközött, különösen a közösségi médiában. Az ellenzők szerint a projektet le kellene állítani az éghajlatra és az élővilágra gyakorolt hatásai miatt. Az Alaszka távoli északi lejtőjén található projekt az elmúlt évtizedek legnagyobb olajfejlesztése a régióban, és akár napi 180 ezer hordó olajat is kitermelhet.

Az amerikai földgazdálkodási hivatal becslései szerint ez azt jelenti, hogy a 30 éves élettartama alatt akár 278 millió tonna szén-dioxidot is termelhet.

Ez egyenértékű azzal, mintha évente kétmillió autó kerülne az amerikai utakra – összegezte a BBC. Ugyanakkor a hétfői bejelentés szerint a projektnek az eredetileg javasolt öt helyett csak három fúrási helyszínt engedélyeznek, így alakult ki egyfajta kompromisszum.

Demokraták is megszavazták

Külön érdekesség, a jóváhagyásra egy nappal azután került sor, hogy a Biden-kormányzat korlátozásokat vezetett be az olaj- és gázfúrásokra Alaszka és a Jeges-tenger 16 millió hektáros területén. A környezetvédők külön felhívták arra a figyelmet, a Willow-projekt nem egyeztethető össze Biden elnök korábbi ígéreteivel, miszerint vezető szerepet vállal az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

Így több mint egymillió tiltakozó levelet írtak a Fehér Háznak.

Ugyanakkor mindhárom törvényhozó, aki Alaszkát képviseli a kongresszusban – köztük egy demokrata is – a projekt jóváhagyását szorgalmazta, és a régió közösségei számára nagyon szükséges beruházásként hivatkoztak erre. Továbbá azzal is érveltek, a beruházás hozzájárulna a hazai energiatermelés fellendítéséhez, és csökkentené az ország külföldi olajtól való függőségét.

(Borítókép: Joe Biden 2023. március 13-án. Fotó: Demetrius Freeman / The Washington Post / Getty Images)

Rovatok