Index Vakbarát Hírportál

Durván bezuhant a forint március 15-re

2023. március 15., szerda 15:26

Szerda reggel óta jelentősen romlott a forint értéke a nagy nemzetközi valutákkal szemben. Késő délután egy fontos lélektani határt is átlépett a magyar pénz, akkor ugyanis 400 forintnál is többe került egy euró.

Az utóbbi hetekben, illetve napokban jellemzően gyengült a forint értéke a külföldi valutákkal szemben. Legutóbb arról számoltunk be kedden, hogy hétfőn, valamint kedd reggel is nagyot zuhant az árfolyam: az euró körülbelül 394, a dollár pedig 368 forintba került. 

Kedd délután és szerda reggel kicsit javult a helyzet, és reggel 8.15-kor az euróval szemben 388,43-ig, a dollárral szemben pedig 362,4-ig erősödött a forint.

Innentől kezdve azonban megint jött egy nagyobb zuhanás.

Délután 2 előtt nem sokkal az euró már 398,18 forintba is került, vagyis megközelítette a 400-as határt. Azóta az árfolyam valamelyest lejjebb ment: cikkünk írásakor, 15.10-kor 395,87 forintba került egy euró.

A dollárnál még nagyobb volt a visszaesés reggelhez képest: az amerikai fizetőeszköz délután fél 3 körül 378 forintba is került. 15.10-ig itt is valamelyest javult a helyzet, akkor 375,47 forintba került egy dollár. 

Átlépte a 400-as határt

Frissítés: szerda délután a forint az euróval szemben meghaladta a 400-as lélektani határt is – és nem is kevéssel. Délután 17.30 körül ugyanis,

401,9 forintba is került egy euró.

Azóta viszont ismét erősödött egy keveset a magyar fizetőeszköz, és estére visszatért a 400-as szint alá. 19.41-kor megközelítőleg 397 forintba került egy euró.

A forint árfolyamának alakulásában szerepe lehetett az előző hét vége óta tartó amerikai bankpániknak is, amely nagy változásokat idézett elő a pénzpiacon.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok