Index Vakbarát Hírportál

Beleállt a SPAR, ezzel a lépéssel a vásárlók járnak jól

2023. március 20., hétfő 08:08

Olcsóbbak lettek a pékáruk, a haltermékek és egyes húskészítmények is a SPAR-ban, a kedvezmény mértéke 5 és 40 százalék közötti – tudta meg az Index. Az egy hete több mint 300 termékkel indított promóció ezen a héten csaknem 70 további tétellel bővül.

Csendesen, óvatosan, de talán kijelenthető, hogy túl van a csúcson az infláció, miután a januári 25,7 százalékos fogyasztói árindexnél 30 bázisponttal kedvezőbb, 25,4 százalékos adatot közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tegyük hozzá, az utolsó téli hónapban regisztrált 43,3 százalékos élelmiszer-drágulás még most is riasztó, de ne feledjük, 70 bázisponttal már itt is „beljebb” vagyunk, kereken 44 százalékról lassított ugyanis a drágulás üteme.

Most még fáj, de lassan apad az infláció

Amellett azért változatlanul nehéz szó nélkül elmenni, hogy a KSH kimutatása szerint a múlt hónapban, éves alapon 70-80 százalékkal volt drágább a kenyér, a tojás, a vaj és a vajkrém, a sajt, de ebbe a sávba csúsztak a tejtermékek és az édesipari lisztesáru is. Abba azonban érdemes kapaszkodni, hogy ha

teljesül az infláció letörésére vonatkozó kormányzati cél, nevezetesen, hogy decemberre 10 százalék alá szelídüljön a pénzromlás üteme, akkor márciustól dinamikusabb mérséklődésre van kilátás.

Most még ugyanakkor sok vásárló tapasztalja azt, hogy a korábbi 5-6 ezer forintos napi élelmiszer-beszerzés nem ritkán átlépi a 10 ezres lélektani határt, a 15-20 ezer forintos nagybevásárlás pedig 30 ezernél is többe kerülhet. Nem túlzás, szinte közellenségekké váltak az áruházláncok, holott a termelői árak is emelkedtek, így szó sincs arról, hogy nőtt volna a kereskedők árrése, csupán az elkerülhetetlen dominóhatás érvényesült. Legfeljebb akkor kérhető joggal számon egy kereskedelmi vállalat, ha a beszállítói mérséklik az átadói árakat, de ennek ellenére lenyeli a különbözetet az adott üzletlánc, erről azonban nincs szó.

Újabb termékek lesznek olcsóbbak

Végre azonban elindult egy kedvező folyamat, az elmúlt hetekben sorra üzennek hadat az áraknak a diszkontláncok, illetve a hiper- és szupermarketek szegmensében működő élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatok is. Ahogyan arról az Index elsőként beszámolt, a maga árbombáját egy héttel ezelőtt robbantotta be a szektor legnagyobb munkáltatója, a 14,5 ezer főt foglalkoztató SPAR.

A vállalat annak érdekében, hogy vásárlói kisebb vagy nagyobb bevásárlásaikat a legkedvezőbb áron tudják megtervezni, az Árzuhanás Promóció keretein belül hetente újabb és újabb termékek árát csökkenti.

Minden hétfőn új termékekkel bővül a lista, az online szórólapon pedig szerepel a termékek új fogyasztói ára és az árcsökkenés mértéke is. Most megszereztük a bővített jegyzéket.

Lapunk megtudta, hogy március 20-a hétfőtől a promócióban részt vevő:

A vásárlókat a hetente csökkenő árak mellett az egyéb kedvezmények, akciók, hűség- és kuponajánlatok is segítik abban, hogy minél kevesebbet költsenek, miközben továbbra is minőségi és nagyrészt hazai forrásból származó termékek széles kínálatából válogathatnak.

Megkezdődött a húsvéti visszaszámlálás

A húsvét előtti időszakban a forgalom akár 30-40 százalékkal is nagyobb lehet, mint más napokon, az áruházláncok pedig már kora tavasszal megkezdték a felkészülést az ünnepre – derült ki az Index kiskereskedelmi körképéből, amely a Lidl, a SPAR, a CBA, az Auchan és a Penny válaszai alapján készült.

Bár az élelmiszer-drágulás miatt kétszer meggondolják a vásárlók, mit tegyenek a kosárba, a szezonális termékek várhatóan idén is jól fogynak. A húsvét ebben az évben április első harmadában köszönt be, így idén már kora tavasszal megkezdték az ünnepi készülődést az áruházláncok, bőséges árukínálatot nyújtva az ünnephez köthető élelmiszerek és non-food termékek terén egyaránt. Várhatóan a nagypéntek előtti csütörtök lesz a legkiemelkedőbb nap.

(Borítókép: Waldo Swiegers / Bloomberg / Getty Images Hungary)

Rovatok