Index Vakbarát Hírportál

Nem aranybetűvel vésik be 2023-at cégtörténetükbe a nagyvállalatok

2023. március 21., kedd 11:51

Nem várnak idén árbevétel- és profitnövekedést a nagyvállalatok. A cégek több mint egy éve csökkenő profittal számolnak, ami most negatív rekordot ért el, emellett az árbevétel várt változása is negatív előjelű – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményeiből.

A pénzügyi eredmények csökkenésével számolnak idén a nagyvállalatok. Ezt mutatja a legutóbbi K&H nagyvállalati növekedési index, ami negyedévente vizsgálja a 2 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező cégek következő egyévi várakozásait.

„A 2022 utolsó negyedéves adatok alapján a cégek 0,5 százalékos bevételcsökkenéssel számolnak idén, ami kismértékű javulás az előző negyedévi mélyponthoz (–1,8 százalék) képest. A mérséklődő negatív változás hátterében az áll, hogy akik eddig bevételnövekedést vagy -csökkenést vártak, most inkább stagnálásra számítanak (73 százalék). Ezzel együtt azt is látni kell, hogy ez a mutató nem volt még egymást követő két negyedévben negatív előjelű az index történetében, még a koronavírus-járvány első évében sem” – részletezte az eredményeket Rajna Gábor, a K&H vállalati ügyfelek divízió vezetője.

A negatív kilátások a vállalat éves árbevételének mértékével párhuzamosan nőnek:

Az árbevétel várt változását tekintve a szektorok között nincs markáns különbség.

Belföldről kevésbé várnak bevételkiesést

A belföldi és a külföldi piacokkal kapcsolatban kissé felemás kép rajzolódik ki. Míg az exportpiacon –0,8 százalékról –1 százalékra süllyedt, addig belföldi piacon –1,9 százalékról –0,6 százalékra mérséklődött a várt árbevétel-változás mértéke az elmúlt negyedévhez képest. Jelenleg tehát a belföldi értékesítés alakulását kissé kedvezőbben látják a cégek.

„A magasabb energia- és alapanyagköltségeket tavaly még be tudták építeni a vállalatok az eladási árakba, idén azonban már kérdéses, hogy ez mennyire lesz megvalósítható. A lakossági reálbérek csökkenése ugyanis a kiskereskedelmi eladások visszaesését vonja maga után, a következő negyedévekben ezért akár még tovább süllyedhet a bevételváltozás tervezett mértéke” – mondta Rajna Gábor.

Csökkenő pályán a profitvárakozások

A profitot tekintve még ennél is pesszimistábbak a becslések. A profitvárakozások már 5. negyedéve csökkenő pályán vannak, a cégek jelenleg 4,9 százalékos eredménycsökkenést várnak idén, ami negatív rekord az index eddigi történetében. Itt is megfigyelhető, hogy minél nagyobb a cég, annál nagyobb mértékű visszaesést vár:

Szektorok közül a kereskedelmi és ipari vállalatok nagyobb mértékű (–6 százalék és –5 százalék), a szolgáltató cégek ennél valamelyest alacsonyabb (–3 százalék) visszaesést valószínűsítenek az idei nyereségre vonatkozóan” – mondta el a szakértő.

Elfogynak a beruházások

Az alacsonyabb pénzügyi eredmények a tervezett beruházásokban is visszaköszönnek: 50 százalékról 37 százalékra zuhant a fejlesztéseket tervező cégek aránya, ami nem meglepő, hiszen alacsonyabb bevételből kevesebben tudnak beruházásokat finanszírozni.

A célokat tekintve erősen, 32 százalékról 22 százalékra visszaesett a technológiai fejlesztésben gondolkodó cégek aránya, de kapacitásbővítést is az eddigiekhez (15-20 százalék) képest kevesebben terveznek idén (13 százalék).

Rovatok