Index Vakbarát Hírportál

LMP: Súlyos vízválsággal nézünk szembe

2023. március 22., szerda 18:36

Az elhibázott vízgazdálkodás miatt sokkal több víz hagyja el az országot, mint amennyi befolyik, Magyarország lecsapolása folyik – vélekedett a víz világnapja alkalmából a Velencei-tó partján tartott online sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.

Évente több száz milliárd forintra lenne szükség a víziközmű karbantartására, a természetes vizek megtartása pedig gyökeresen új szemléletet igényel – a többi között erről is beszélt a politikus, ismertette az MTI.

Az LMP politikusa szerint súlyos vízválsággal nézünk szembe. Veszélyben vannak a felszíni és a felszín alatti vizek is: a tavak, a folyók, a vízbázisok – mondta.

Az akkumulátorgyárakat is bírálta

Keresztes László Lóránt szerint a kormány az akkumulátorgyárak Magyarországra hozatalával egy rendkívül vízigényes iparágat kíván megtelepíteni az országban.

A víziközmű rendszerében egyre több a meghibásodás, a hálózati veszteség 25 százalékos, a karbantartásra még sincs elegendő pénz. Ugyanakkor több tízmilliárd forintot költ a kormány például a gödi vagy az iváncsai üzem vízellátására – sorolta a politikus.

Keresztes László Lóránt cáfolta, hogy az akkumulátorgyárak vízellátását úgynevezett szürkevízből, vagyis nem tisztított vízből oldanák meg. Kijelentette: a kormányzat hazudik”, amikor ezt állítja.

Rovatok