Index Vakbarát Hírportál

Gulyás Gergely szerint hiába a jegybank baljós véleménye, a magyar gazdaság jó úton halad

2023. március 24., péntek 15:53

Nehéz éveken vagyunk túl: két covidos és egy háborús év van mögöttünk, ennek ellenére Magyarország az elmúlt évben is folytatta a felzárkózást, a baloldali gazdasági szakértők károgása és a jegybanki vélemények ellenére az európai uniós átlag 75 százalékáról 77 százalékára emelkedett a magyar GDP – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter újságíróknak pénteken az az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat legfrissebb jelentésére reagálva.

Az Index megírta, hogy csütörtökön tette közzé a legfrissebb, a tavalyi évről szóló előzetes jelentését az Eurostat az egy főre jutó GDP-ről. Ebből pedig az derült ki, hogy egyre közelednek a nálunk fejletlenebb országok, sőt, Románia már utol is ért minket a vásárlóerő-paritás tekintetében.

Gulyás Gergely elsősorban erre a jelentésre reagált, amikor kijelentette: „Magyarország tartja a lépést a közép-európai régióval, és csökkenti a hátrányát azokkal az országokkal szemben, amelyek évtizedek óta az Európai Unió tagjai, a cél pedig az, hogy hazánk az Európai Unió legfejlettebb öt országához tartozzon. Ehhez még nagy lépéseket kell tenni, még komoly feladatokat kell megoldani.”

Tíz év alatt több mint tíz százalékkal közeledtünk az Európai Unió átlagához

– tette hozzá a tárcavezető, aki szerint ez azt mutatja, hogy a magyar gazdaság ellenálló képessége még nehéz és válságos időszakokban is kifejezetten jónak mondható.

Úgy vélekedett:

Közép-Európa fejlődési potenciálja nagy, és Magyarország a régió országaival is tartja a lépést, a lengyelek vannak 2 százalékkal előttünk.

Kiemelte, a foglalkoztatottsági adatok is bizakodásra adnak okot: Magyarországon 4 millió 691 ezer ember dolgozik, ami 26 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. Rámutatott: ezt szintén egy nehéz évben, a cégeknek is komoly megterhelést jelentő energiaár-emelkedés mellett sikerült elérni.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely megerősítette: Magyarország szeretne mielőbb az Európai Unió átlagához felzárkózni, és ha sikerülne lezárni az orosz–ukrán háborút, illetve az energiaárak elképesztő emelkedése is mérséklődne, akkor ez a folyamat folytatódhatna.

Ha meghallgatjuk az elmúlt hetek híradásait, akkor szép számmal találunk olyan gazdasági elemzéseket – döntően balliberális gazdasági intézetektől –, amelyek arról beszéltek, hogy a leszakadás nőtt, és a magyar gazdaság érzékeny veszteségeket volt kénytelen elszenvedni – fogalmazott Gulyás Gergely.

Ezzel szemben a helyzet az, hogy miközben az energiaárak az égbe szöktek, és az egész világ, ezen belül különösen Európa egy komoly inflációs hullámmal kénytelen szembenézni, a magyar gazdaság jelentős növekedést tudott produkálni, ami azt jelentette, hogy az Európai Unió átlagához képest a lemaradása tovább csökkent

– tette hozzá.

(Borítókép: Gulyás Gergely a 2023. március 23-i Kormányinfón. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok