Index Vakbarát Hírportál

Több mint egymillió dollárt bukott el – kitálalt a bankpánik egyik nagy vesztese

2023. március 25., szombat 18:50

Az Insidernek részletesen nyilatkozott a nemrég becsődölt Silicon Valley Bank egyik alkalmazottja. Azt is elmondta, hogy ő maga is óriási pénzeket vesztett a válságban.

A Silicon Valley Bank (SVB) csődjéről több cikkben is írtunk az utóbbi hetekben. A több mint két hete kezdődött válság még mindig nem múlt el, mivel az amerikai regionális bankokban továbbra sem bízik a lakosság, és egyesek még mindig attól tartanak, hogy újabb bankok dőlhetnek be.

Az Insidernek most megszólalt az SVB egyik alkalmazottja, és elmondta, hogy miként élték át a bank bukását. Mint mondta, a bank dolgozóit teljesen váratlanul érte, hogy a bankszektort felügyelő kormányzati szerv, az FDIC átvette az irányítást felettük, és először ők maguk is a hírekből értesültek erről.

Mindeközben arra vonatkozóan sem kaptak egyértelmű utasítást, hogy az ügyfeleiknek – akik ki akarták venni a pénzüket a bankból, de nem tudtak hozzájutni – mit mondjanak ebben a helyzetben.

Teljes káosz volt. Naponta mindössze egy bagelt ettem, és legfeljebb két-három órát aludtam

 – idézte fel.

Az alkalmazott azt is elmondta az Insidernek, hogy a tanácstalanság és a káosz ellenére az ügyfelek szinte kivétel nélkül nagyon türelmesek, megértőek voltak velük szemben, egyáltalán nem voltak dühösek, de ezért a dolgozók csak még rosszabbul érezték magukat, mivel nem tudtak segíteni nekik (az ügyfeleket utóbb az amerikai kormányzat biztosította arról, hogy vissza fogják kapni a betéteiket).

A bank alkalmazottai rengeteg pénzt buktak el 

Az SVB munkatársa kitért arra is, hogy a bank alkalmazottai is nagyon sok pénzt veszítettek a válságban, mivel sokan az SVB részvényeiben kapták meg a fizetésüket (a részvények a bank csődje miatt teljesen elvesztették az értéküket). „Próbáltam mellőzni ennek az egésznek a személyes oldalát, de nagyon sokat veszítettünk. Sok dolgozó az éves fizetésének több mint 50 százalékát részvényekben kapta” – mondta az alkalmazott, majd hozzátette: 

Én az utóbbi években több mint 1 millió dollár [átszámítva ez kb. 360 millió forint – a szerk.] értékben kaptam részvényeket. Most ezek értéke lenullázódott.

Korábban Sharon Stone is beszélt arról, hogy rengeteg pénzt bukott el a bankválságban – bár nála van rá esély, hogy utóbb visszakapja a pénzét. 

Az Insidernek nyilatkozó alkalmazott végül arról is beszélt: mindennek ellenére az SVB dolgozói a válság közepén mindvégig az ügyfelekre fókuszáltak, nem a saját problémáikra. Kitért arra is, hogy ők még mindig nem tudják, hogy mi lesz velük, miközben a többi, válságba került bankot már vagy eladták, vagy segítséget kaptak a bankszektor többi szereplőjétől. 

Mindeközben, mint említettük, a válság még közel sem ért véget, és nemcsak az Egyesült Államokat érinti, hanem Európában is felütötte a fejét. Ennek következménye volt a Credit Suisse egy hete végbement történelmi felvásárlása, de még mindig attól tartanak az emberek, hogy más intézményekre is kiterjedhet a krízis.

Rovatok