Index Vakbarát Hírportál

A lengyel kormányfő szerint elfogadhatatlan a belső égésű motorok betiltása

2023. március 30., csütörtök 15:01

Elfogadhatatlan a lengyel kormány számára a belső égésű motorral hajtott autók 2035 utáni betiltása, Varsó mindent megtesz az erről szóló európai uniós rendelet életbelépése ellen – jelentette ki Mateusz Morawiecki miniszterelnök csütörtökön.

A lengyel kormányfő arra reagált a Facebookon, hogy az illetékes uniós miniszterek kedden jóváhagyták azt a rendeletet, amelynek értelmében 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű új autók értékesítését az Európai Unióban (EU).

A rendelet ellen a lengyel média közlése szerint csak Lengyelország szavazott, Bulgária, Románia és Olaszország tartózkodott.

Morawiecki Facebook-bejegyzésében közölte: kormánya mindent megtesz azért, hogy megvédje a lengyel családokat „a gazdag országok és a brüsszeli bürokraták újabb ál-környezetvédelmi ötletétől”. Hozzátette: Varsó olyan zöldátalakítást akar, amely „érti és támogatja az uniós tagállamokat, nem pedig rontja gazdaságukat, a lakosok háztartási költségvetését”.

A kormányfő bejegyzéséhez csatolt rövidfilmben kiemelik: a rendelet emberek millióit hozza hátrányos helyzetbe a közlekedés terén, és árt a sok külföldi autómárka számára alkatrészeket gyártó lengyel iparnak.

A Fit for 55 csomag részeként elfogadott rendelet egy záradékot tartalmaz, amely arra kötelezi az Európai Bizottságot (EB), hogy 2026-ban értékelje a 2035-re kitűzött kibocsátásmentességi célok elérése felé tett előrelépést, és amennyiben szükséges, vizsgálja felül az elérni kívánt célértékeket.

Ezzel kapcsolatban Grzegorz Puda, az uniós alapokért és regionális politikáért felelős miniszter csütörtökön a lengyel közszolgálati rádióban elmondta: a varsói kormány arra fogja kérni a bizottságot, hogy 2026-ban „alaposan gondolja újra a kérdést”.

Meggyőződését fejezte ki, hogy „addigra az EU-ban megértik ennek a döntésnek az abszurditását”.

A brüsszeli értekezleten Lengyelországot képviselő Anna Moskwa klímaügyi és környezetvédelmi miniszter keddi sajtókonferenciáján kifogásolta, hogy a rendeletet eredetileg ellenző Németország megállapodott az EB-vel, és végül – annak fejében, hogy a tilalom alól kivonták a szintetikus üzemanyagokat – mégis a dokumentum mellett tette le voksát.

A Berlin és Brüsszel közötti megállapodás „átláthatatlan módon jött létre, és kiábrándító” – jelentette ki Moskwa.

Rovatok