Szerdától újabb változás lép életbe az üzemanyagtöltő állomásokon: a gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 10 forinttal csökken, míg a benzin ára a hét közepén változatlan marad.
Szerdán a gázolaj esetében számíthatunk árváltozásra – tájékoztatott a holtankoljak.net. A gázolaj ára bruttó 10 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a 95-ös benzin ára nem változik. Várhatóan ez a változás a kiskereskedelmi árakban is megjelenik majd, ami az átlagárak tekintetében az alábbi eredményt hozza:
Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az Indexnek nyilatkozva korábban elmondta, hogy jelen pillanatban visszarendeződés tapasztalható a magyar üzemanyagpiacon, és az elmúlt időszakban publikált adatok alapján Magyarországon 10 százalékkal mérséklődött az üzemanyag-fogyasztás.
A főtitkár kiemelte, hogy jelentős a prémiumtermékek iránti keresletcsökkenés. Ennek pedig az lehet az oka, hogy a prémium-üzemanyagokat korábban normál piaci áron értékesítették, így lényegesen drágábbak voltak az árstop alatt. S mivel a vásárlók így leszoktak ezekről a termékekről, megszokták, hogy nincs vagy jóval alacsonyabb a kockázat, illetve a különbség.
Grád Ottó úgy látja, hogy a hatósági ár kivezetése után az import elkezdett visszarendeződni a korábbi időszakhoz. Az importnak vissza kell épülnie, és „a közeljövőben egyre inkább már a normál piaci folyamatok fogják meghatározni az árakat: a kőolaj- és forintárfolyam-változás, illetve némi hatása lehet az európai termékjegyzésnek is a magyar piacra”.