Lehet, hogy kevesebbet kellett volna költeni a 2022-es országgyűlési választások előtt, mert azért a fogyasztói árindex nem egyenlő a háborús inflációval – mondta az Indexnek adott exkluzív interjúban a válságkezelés fiskális vetületéről Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. Azt ugyanakkor hozzátette: monetáris oldalról is be lehetett volna avatkozni valamivel hamarabb.
Az OTP éves közgyűlését követően a bankvezér beszélt lapunknak
Csányi-tételként hivatkozott a miniszterelnök az MKIK legutóbbi gazdasági évnyitóján a 2010-es kormányváltáskor megfogalmazott tanácsára, amely szerint nem új adókat kell kivetni, hanem a már meglévőket kell beszedni. Ennek fényében hogyan tekint a mostani, extraprofitadóval és kamatsapkával terhelt üzleti környezetre?
Nehéz most az üzleti környezetet minősíteni, pláne összehasonlítani azzal, amit a korábbi években tapasztaltunk, hiszen háború van a szomszédunkban. Ennek a fegyveres konfliktusnak olyan terhei vannak a lakosságra, a költségvetésre és a GDP-növekedésre nézve egyaránt, ami óhatatlanul rendkívüli intézkedésekhez vezethet. Azt mondtam 2010-ben is: ha egy ország bajban van, el tudom fogadni, hogy pluszterheket rójanak átmenetileg a bankszektorra vagy bármely más szektorra annak érdekében, hogy helyreálljon a gazdasági egyensúly. Még akkor is, ha ettől valamennyivel csökken a profitunk. Most sem állítok mást: ha ezek az intézkedések valóban nem tartósak, és az ígért módon kivezetik őket, akkor ezt túl tudjuk élni. Ha viszont hosszabb távon fennmaradnak, akkor csökken a versenyképességünk, nekünk különösen, akik a nemzetközi piacokon is aktívak. Ha már konkrétan rákérdezett: az extraprofitadók a 2022–2023-as időszakra szólnak, a betétikamat-sapkát pedig június 30-ig hosszabbították meg, ezek a mi naptárunk szerint kivezetési határidők.
A pénzügyi világban normális az egyszer fent, egyszer lent, de mennyire kiegyensúlyozott a kapcsolata a kormányfővel?
Normális emberi kapcsolatom van Orbán Viktorral. Az adóknak nem örülök, elmondom neki, ő ezt meghallgatja, de így is meghozza azokat a döntéseket, amelyek nekünk fájnak. A labdarúgást tekintve általában nagyobb köztünk az egyetértés, az MLSZ elnökeként őt nemcsak egy akadémialapítónak vagy egy futballrajongónak tartom. Ahogy a politikában, úgy a labdarúgásban is rengeteg információja, tapasztalata van, és persze véleménye, amire én kíváncsi is vagyok. Ettől persze a döntéseket még a szövetség elnöksége hozza.
A jegybank, illetve a gazdaságpolitika lépéseit mérlegre téve megítélése szerint eddig hogyan sikerült menedzselni ezt a válságot monetáris, illetve fiskális oldalról?
Ami a válságkezelés fiskális vetületét illeti, lehet, hogy kevesebbet kellett volna költeni a 2022-es országgyűlési választások előtt, mert azért a fogyasztói árindex nem egyenlő a háborús inflációval. Ugyanakkor monetáris oldalról is be lehetett volna avatkozni valamivel hamarabb.
Meglátása szerint sikerül-e letörni év végére 10 százalék alá az inflációt, illetve mennyire reális az idei 1,5, illetve a jövő évi 4 százalékos várakozás a GDP-növekedésre?
Eddig én is hittem az egy számjegyű inflációban, és remélem, év végére be is következik, viszont a februári és a márciusi adat is csalódást okozott, bevallom, jobbat vártam. Ezzel együtt elfogadom azokat a várakozásokat, amelyek szerint a május-június lesz az az időszak, amikor az infláció jelentősen csökken majd. El tudom képzelni a 9,9 százalékos vagy az alatti inflációt, a 1,5 százalékos idei GDP-növekedésnél viszont az előrejelzésünk alacsonyabb, én már 0,8-1 százalékos gazdasági bővülésnek is nagyon örülnék. 2024-et még nem látom tisztán, de a mi terveinkben is az ideinél lényegesen magasabb növekedés szerepel.
Mikor jöhet egy új konjunkturális ciklus, és ez mennyire áll vagy bukik a brüsszeli vitákon, az uniós források hazahozatalán?
Túl sok feltétel nem adott még a konjunktúrához. Ahogy ön is mondja, az, hogy kapunk EU-s támogatást, vagy nem, hasonlóan hangsúlyos elem, mint hogy véget ér-e a háború, vagy sem, ha igen, mikor és hogyan. Ha a hitelezést nézzük, az év második felére már erősödik az aktivitás, ami vállalati oldalon nem esett vissza jelentősen, a lakossági szegmensben viszont igen, már csak az említett kamatsapkák miatt is.
Megkerülhetetlen téma: az utolsó fúziós lépéssel felállt a Magyar Bankholding. Rövid, illetve hosszú távon ez mennyire befolyásolhatja az OTP mozgásterét, adott esetben akvizíciós terveit?
Ha csak Magyarországot nézzük, lényegesen nagyobbak vagyunk, csoportszinten pedig össze sem mérhető a két bank. Ez így is marad, hacsak nem részesülnek olyan előnyökben, amelyek torzíthatják a piacot. Továbbmegyek: ez az összevonás jobb nekünk, mint ha a három bankkal külön-külön kellene versenyeznünk. A Budapest Bank például nagyon erős volt a kis- és középvállalkozások hitelezésében, a Takarékbank különösen közel állt a lakossági ügyfelekhez, az MKB pedig, amely az utóbbi időben ugyan meggyengült, komoly tapasztalattal bírt a nagyvállalati és az exportfinanszírozás terén.
Évtizedek óta Ausztria a mérce a felzárkózásban. Utolérjük valaha is az osztrákokat, vagy inkább arra figyeljünk, a románok ne előzzenek meg minket?
Annak legalább örülhetünk, hogy az EU se nő jobban, mint mi, nagyjából pariban vagyunk. Azt viszont rossz nézni, hogy az az országcsoport, amelyben mi vezetők voltunk, most dinamikusabban bővül, legalábbis egyre több tagjának vagyunk kénytelenek a hátát nézni. A legjobb lesz saját magunkra figyelni, nem pedig Ausztriára vagy Romániára.
Januártól kuna helyett eurója van Horvátországnak. Önnek – túl a 70-en – szerepel a bakancslistáján, hogy egy napon a közös uniós valutával fizessen Magyarországon?
Nem tőlem függ, így a bakancslistámon sincs rajta. Azon inkább olyan tervek, célok vannak, amelyekre van, lehet befolyásom. Előbb-utóbb Magyarország is az eurózóna tagja lesz, azzal viszont egyetértek, hogy a mostani nem a legalkalmasabb pillanat arra, hogy bevezessük. A magyar gazdaság mai állapota nem sorolja előre a maastrichti kritériumokat és azok potenciális teljesülésének vizsgálatát.
A 25 százalék feletti infláción belül is dráma a 40 százalékot meghaladó élelmiszer-drágulás. Gyakran a kiskereskedelmi láncokon verik el a port, de már az élelmiszeripar hatékonytalansága, versenyképtelensége is kormányzati téma. Mi kell a szintlépéshez ebben az ágazatban?
Az élelmiszeripar versenyképessége néhány prosperáló vállalkozás kivételével az 1990-es évek óta problémás, és nem is igazán voltak olyan források, amelyek lendületet adtak volna a fejlődésnek. Emlékezhetünk, amikor 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, 230 forint volt az euró, ami mesterségesen, magas kamatokkal volt fenntartva. Ez pedig gyengítette az exportlehetőségeket, egyúttal erősítette az importőrök helyzetét a magyar piacon. Végeredményben nem képződött meg helyben az a jövedelem, amiből be lehetett volna érdemben ruházni. Ugyanígy EU-s források sem álltak még rendelkezésre e célra.
Azóta azért valamivel jobb a helyzet, lényegesen több versenyképes cég van, szerencsére a saját érdekeltségeimet is ide sorolhatom.
Fontos azonban látni, hogy az élelmiszeriparban a kiadási oldalon rendkívüli költségeket hoz magával, ha valaki egyről a kettőre akar jutni. Mi is csaknem 100 milliárd forintos invesztícióra készülünk a húsiparban; a Pick Szegednél, illetve Szentesen, a Hungeritnél. Kell hozzá támogatás, de saját tőke nélkül nem megy. Ismerve a kormány elszántságát, bízom benne, hogy az ágazat szereplői most hozzájuthatnak azokhoz a forrásokhoz, amelyekre régóta várnak. Korszerű, hatékony élelmiszeripar máshogy nem lesz, pedig mára egyértelművé vált: a gyógyszer, a víz és az élelmiszer az, ami egy válsághelyzetben nagy biztonságot nyújt, ha ezekben önálló egy ország.
Ha már a bankszektor és a makrogazdaság mellett érintettük az élelmiszeripart, a végére jöjjön egy kis foci még: szinte kötelező feladattá vált kijutni a jövő évi németországi labdarúgó-Eb-re. De vajon mikor lesz ott a válogatott újra egy vb-n 1986, Mexikó után?
Azért még nem jutottunk ki, például a szerbek is nagyon nehezen nyertek a montenegróiak ellen. Az utóbbiak olyan keményen játszottak, hogy egy kicsit féltem tőlük a csapatot. De én is úgy tekintek a jövő évi németországi Európa-bajnokságra, hogy azon ott kell lenni. Aztán ha jönnek a vb-selejtezők valamikor 2024 őszén, bízom benne, hogy úgy tudunk nekivágni annak a kvalifikációs sorozatnak, hogy meglegyen a világbajnokság is. Nekem is ez az álmom, sőt a célom. Ha ez sikerül, elmondhatom, hogy tettünk valamit a magyar fociért.
(Borítókép: Csányi Sándor. Fotó: Huszti István / Index)