Index Vakbarát Hírportál

Ismét perre mennek az oroszok a Volkswagennel szemben, de nem tudni, miért

2023. május 7., vasárnap 15:51

Nem tágít az orosz GAZ autógyár, harmadszor is beperli a Volkswagent, ám a kereset tárgyát nem közölték. Közben a német autógyártó bevételnövekedést könyvelhetett el az idei első negyedévben.

Immár harmadik alkalommal citálná bíróság elé a Volkswagent (VW) az orosz GAZ autógyár. A 15,6 milliárd rubelről (67,7 milliárd forintról) szóló per iratait pénteken nyújtották be a Nyizsnyij Novgorod-i bíróságon – számolt be a Reuters.

Arról azonban a GAZ nem adott tájékoztatást, hogy mi a per tárgya, és a Volkswagen is kommentzárlatot rendelt el.

Nem ez az első GAZ kontra VW ügy. Az orosz autógyár ebben az évben már két keresetet is benyújtott a német autóóriás ellen 545 millió dollárnyi (184 milliárd forintnyi) kártérítést követelve, amit azzal indokolnak, hogy a Volkswagen orosz–ukrán háború miatti, Oroszországból történő várható kivonulása veszélybe sodorja működésüket. A kivonulási tervek bejelentését követően megkísérelték a VW oroszországi vagyontárgyainak befagyasztását – sikertelenül.

A német autógyár fel kívánja számolni orosz érdekeltségeit, így azt a kalugai gyárat is, amelynek sorairól évente 225 ezer jármű gurul le.

Az eredmény csökkent, a bevétel nőtt

Csütörtökön a Volkswagen AG arról tájékoztatott, hogy működési eredménye 31 százalékkal 5,7 milliárd euróra esett a március végével záródott idei első negyedévben az egy évvel korábbi 8,3 milliárd euróról, de meghaladta az elemzői várakozások átlagában szereplő 5,48 milliárd eurót.

A negyedéves bevétel 21,5 százalékkal 76,2 milliárd euróra nőtt az európai és észak-amerikai eladások bővülésének köszönhetően.

A német autóipari konszern kiszállítása 7,5 százalékkal nőtt az első negyedévben éves összevetésben, márciusi kiszállítása pedig jelentősen, 23,9 százalékkal múlta felül a tavaly márciusit. Az első negyedévben ugyanakkor 14,5 százalékkal estek a kiszállításai Kínában.

A VW azt közölte, hogy

továbbra is 10-15 százalékos bevételnövekedést vár az idei évre.

A Volkswagen-csoport Volkswagen, Seat, Skoda, Audi, Lamborghini, Bentley és Porsche márkájú járműveket gyárt.

Rovatok