Index Vakbarát Hírportál

Éhes maradt a magyar gigabank

2023. május 22., hétfő 17:32

A tárgyalások eredményéről az MBH Bank Nyrt. a későbbiekben tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket – szögezték le a tőzsdén közzétett közleményükben.

Az MBH Bank tárgyalásokat folytat a Duna Takarék Bank Zrt. tulajdonosaival a Duna Takarék Bank Zrt.-ben legalább 75 százalék mértékű befolyást megtestesítő részvények esetleges, a fenti csatlakozást követő megvásárlásáról – tájékoztattak erről a Budapesti Értéktőzsdén. A közleményben leszögezik:

A részvény-adásvételi tranzakció létrejötte és zárása további döntésektől, engedélyektől és egyéb feltételek megvalósulásától függ. A tárgyalások eredményéről az MBH Bank Nyrt. a későbbiekben tájékoztatja a tőkepiaci szereplőket.

A közleményben kitérnek arra is, hogy augusztus 1-jén csatlakozik az Integrált Hitelintézetek Központi Szervezetéhez a Duna Takarék Bank. A Gazdasági Versenyhivatal 2023. május 12-én az MBH Befektetési Bank Zrt. és a Duna Takarék Bank Zrt. összefonódásának tárgyában megállapította: vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn – áll a közleményben.

Most jön el az igazság pillanata

Eddig a lehetőségeink 40 százaléka van kihasználva, üzleti teljesítményben, hatékonyságban, a fennmaradó 60 százalék még előttünk van – mondta Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója az Indexnek még május közepén.

A külföldi terjeszkedésnél is jól jön majd a fúziós folyamat részeként megszerzett akvizíciós tudás

– fogalmazott előre tekintve Barna Zsolt elnök-vezérigazgató az MBH Bank első zárt körű sajtóbeszélgetésén. Az Index kérdésére megerősítette információnkat, jóval a május 1-i határidő előtt, már tavaly felállt egy nemzetközi szakértőkkel megerősített team, amely a nemzetközi piacszerzés monitorozásáért felel. Az MBH-vezér elárulta:

már négy-öt lehetőséget megvizsgáltak, és képesnek érzi a bankcsoportot arra, hogy akár 2023-ban lépjen.

Ha a következő év, 2024 nem is hoz feltétlenül tőzsdére lépést, Barna Zsolt azt ígérte a tulajdonosi körnek, hogy addigra felkészíti a pénzintézetet erre az opcióra. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) mellett nyitott kapu itt is a nemzetközi piac, hogy a bankpapírral a BÉT-en túl is lehessen majd kereskedni.

Akkor úgy fogalmazott lapunknak, hogy az akvizíciós terveknek azonban Magyarországon működő érintettjei is lehetnek, az elnök-vezérigazgató szerint ugyanis a hazai bankszektor ennyi szereplőt nem bír el, előbb-utóbb öt-hat tagúra szűkül majd a piac. A jövő nagy kérdéseinek taglalása mellett azonban a múltról és a jelenről is beszélt az MBH első embere: felidézte, a fúziós folyamat 2020 tavaszán indult, egy évvel később született meg az a stratégia, amelynek első mérföldköve 2023. április 30., ekkorra ugyanis egyesült az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt., előbbibe már korábban, tavaly március végén beolvadt a Budapest Bank.

EZEK UTÁN MÁJUS 1-TŐL A LÉTREJÖTT HITELINTÉZET MBH BANK NYRT. ezen a NÉVEN ÚJ, EGYSÉGES ARCULATTAL FOLYTATTA TEVÉKENYSÉGÉT.

A mögöttünk hagyott hosszú hétvégén a fúzióhoz kapcsolódó technikai és informatikai átállás sikeresen lezajlott, ezen csaknem ezer IT-szakember fáradozott. Az alapos előkészületek és az átállás ütemtervszerű megvalósítása révén a bank az előre jelzett határidőre újra üzembe helyezte az érintett rendszereket és csatornákat. Így május 1-től az MBH Bank szolgáltatásai zavartalanul működnek, május 2. reggel óta pedig a bankfiókok is a szokásos nyitvatartás szerint várják az ügyfeleket.

(Borítókép: Barna Zsolt 2023. május 18-án. Fotó: Mónus Márton / MTI)

Rovatok