Index Vakbarát Hírportál

A diákmunkásoknak lesz minek örülniük idén

2023. május 25., csütörtök 12:44

Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai alapján az eddig meghirdetett nyári diákmunkákra a mezőgazdaságban átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, gyártási, logisztikai, vendéglátási és kereskedelmi feladatok ellátása során 1600-1750 forint az órabér, üzleti kiszolgáló központokban, call centerekben vagy IT-területen pedig 2000 forint felett lehet keresni − közölte csütörtökön az MTI-vel a munkaközvetítő cég.

Páli Nóra, a Trenkwalder diákszolgáltatási vezetője közölte:

A nyári időszakra kínált alapórabéreket számos területen teszik vonzóbbá a munkáltatók olyan kiegészítő juttatásokkal, mint a műszakpótlék, a heti minimum 2-3 műszak esetén járó jelenléti bónuszok, vagy éppen céges busszal történő szállítás a lakóhely és a munkahely között.

A tájékoztatásból kiderül, hogy az év első négy hónapjában 1770 forint volt az általuk közvetített diákok átlagos órabére, ami 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 1505 forintot.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy tavaly óta szja-mentes a 25 év alatti munkavállalók jövedelme, egy diákszövetkezetben foglalkoztatott tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét, ami a jelenlegi átlagot jelentő 1800 forint esetében 270 forinttal magasabb jövedelmet jelent óránként.

Rovatok