Index Vakbarát Hírportál

Több Tescóban is bombariadót fújtak, amikor a versenyhivatal ellenőrizni ment

2023. május 26., péntek 13:48 | aznap frissítve

Csütörtökön a Tesco több egységében is bombariadót jelentettek. A GVH megerősítette, hogy a bombariadók pont akkor történtek, amikor kutatást végeztek a Tesco-Globál Áruházak egyik telephelyén.

Csütörtökön három Tescóban is bombariadót jelentettek be: Budakeszin, Budaörsön és Pátyon. Budakeszin 14:45-kor két rendőrautó érkezett a helyszínre, az áruházat kordonszalaggal kerítették körbe.

Az Index megkeresésére a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy Pátyon és Budakeszin bombariadó történt, illetve a budaörsi áruházat érintette még a közveszéllyel fenyegetés.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szabóné Berki Bianka az Indexnek úgy nyilatkozott, bejelentés érkezett a rendőrségre, ami miatt kiürítették az épületet. Mint mondta, 

ROBBANÓANYAGOT NEM TALÁLTAK AZ ÉPÜLETBEN.

Szabóné Berki Bianka közölte, a Budaörsi Rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés miatt indított büntetőeljárást. Hozzátette, jelenleg is vizsgálják az eset körülményeit. Feltűnő egybeesés, hogy ebben az időpontban végzett rajtaütést a GVH a helyszínen.

Később, csütörtök 16 óra magasságában a Budapest Környéke portál arról számolt be, hogy a pátyi Tesco Express üzletben is bombariadó történt, az áruházat kiürítették, és ideiglenesen bezárták a vizsgálat idejéig, majd később újra kinyitott.

Bombariadó a Tescóban a rajtaütés időpontjában

A GVH pénteken az Index megkeresésére kommentálta a csütörtöki eseményeket, válaszukat változtatás nélkül közöljük: „Megerősítjük az információt, hogy amikor a versenyhatóság vizsgálói május 25-én, csütörtökön megjelentek előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatásra a Tesco-Globál Áruházak Zrt. egyik telephelyén, a helyszínen – és sajtóhírek szerint egy időben az áruházlánc több további üzletében is – bombariadót jelentettek a kutatás közben. A bombariadó nem akadályozta meg a rajtaütés sikerességét, mivel a GVH vizsgálói a várakozást követően folytatták a megkezdett bizonyítékgyűjtést, és a céljuknak megfelelően, rendben végeztek a helyszíni kutatással.”

Előfordulnak „furcsa” esetek

Helyszíni kutatást (rajtaütést) a GVH a versenytörvény alapján versenykorlátozó megállapodások és erőfölénnyel való visszaélések gyanúja esetén, illetve fúziós eljárások és gyorsított ágazati vizsgálatok információgyűjtésekor végezhet.

A helyszíni kutatás célja, hogy a GVH bizonyítékot keressen az esetleges jogsértésekre, illetve (a gyorsított ágazati vizsgálatok során) hiteles és azonnali adatokhoz jusson a piaci verseny helyzetéről.

A GVH helyszíni kutatásai minden esetben előzetes bírói engedélyhez kötöttek, a kutatásra pedig akkor kerülhet sor, ha a hatóság valószínűsíti, hogy más vizsgálati cselekmény nem vezetne eredményre, és feltehető, hogy a bizonyítási eszközöket az érintettek önként nem bocsátanák a hatóság rendelkezésére.

A GVH rajtaütései során időnként előfordulnak furcsa vagy épp mulatságos esetek, amelyekkel a hatóság szakemberei szembesülhettek – ezek azonban végül egyszer sem tudták megakadályozni a versenyfelügyeleti fellépés sikerét

– mondta az Indexnek a versenyhivatal. Megjegyezték, hogy a rajtaütések céljairól és egyes érdekes történeteiről a GVH podcastcsatornáján ismerhető meg bővebb információ.

Pénteken ismertettük a Gazdasági Versenyhivatal kutatásának eredményeit, mely szerint alapos a gyanú, hogy a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP-partnerekkel és a Tescóval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait.

A megállapodás résztvevői így kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet kialakítva – állapította meg a versenyhivatal.

(Borítókép: Krizsán Csaba / MTI)

Rovatok