Index Vakbarát Hírportál

Ez az ukrán lépés mindent megváltoztathat a benzinkutakon

2024. július 26., péntek 13:34

Bár szombaton ezúttal nem változnak az árak a benzinkutakon, a Lukoil által Ukrajnán, a Barátság kőolajvezetéken keresztül szállítani kívánt nyersolaj kiesése elsősorban a magyar és a szlovák piacot érinti. A Miniszterelnökséget vezető miniszter részletesen kifejtette a kérdést: szerinte a stratégiai készlet még elegendő, ugyanakkor pár hónapon belül üzemanyag-ellátási válság is felléphet a kutakon, továbbá az ukrán szankció komoly hatást gyakorolhat az árakra.

Szombaton ezúttal nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára – tájékoztatott erről a holtankoljak.hu. A kutakon az alábbi átlagárakkal kell számolni: a 95-ös benzinért 607, a gázolajért 614 forintot kell fizetni literenként. Közben a Központi Statisztikai Hivatal is publikálta a heti régiós üzemanyagárakat.

Az EU Weekly Oil Bulletin adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 610 forint volt, ami 10 forinttal, 1,7 százalékkal volt magasabb a régiós átlagértéknél. A szomszédos országokban az átlagár 616 forint volt, a magyar ár 1 százalékkal, azaz 6 forinttal volt alacsonyabb.

A dízel üzemanyag heti átlagos ára Magyarországon 618 forint volt, ami 19 forinttal, 3,2 százalékkal haladta meg a régiós, 599 forintos átlagárat. A szomszédos országokban 619 forint volt a dízel átlagára, a magyar adat 0,2 százalékkal, azaz 1 forinttal volt ennél alacsonyabb.

A 95-ös benzin átlagára Magyarországon 6 forinttal csökkent az előző heti adathoz képest. A gázolaj ára Magyarországon 5 forinttal csökkent egy hét alatt.

Magyarországhoz képest a régiós országok közül Ausztriában, Horvátországban, Szerbiában és Szlovákiában volt magasabb a benzin átlagára. Az előző heti adatokhoz képest Szlovákiában csökkent a legnagyobb mértékben, 14 forinttal a benzin ára.

Jöhet az üzemanyagválság?

Érdemes arra is kitérni, hogy a pénteki Kormányinfón és a csütörtöki kormányülésen az Ukrajna által leállított kőolajszállítás volt a főtéma. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter zsarolásnak minősítette a történteket, szerinte a békepárti álláspontja miatt került ebbe a helyzetbe Magyarország és Szlovákia.

Szlovákia és Magyarország is jelentős kockázatokkal néz most farkasszemet. A Lukoil által Ukrajnán keresztül, a Barátság kőolajvezetéken keresztül szállítani kívánt nyersolaj kiesése elsősorban a magyar és a szlovák piacot érinti. „Bár a teljes európai ellátás szempontjából lényegtelen, középtávon jelentősen befolyásolhatja Magyarország és Szlovákia energiaellátását” – olvasható a Fitch Ratings legfrissebb elemzése.

A Mol-csoport működteti az összes finomítói kapacitást Magyarországon és Szlovákiában, utóbbi esetében a leányvállalatán, a Slovnafton keresztül. A vállalat a finomítórendszerében mintegy 65-70 százalékban orosz nyersolajat hasznosított, az alapanyag egyik beszállítója pedig a Lukoil. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy a teljes magyar ellátáshoz szükséges mennyiségből mennyit szállított ez az orosz cég.

Gulyás Gergely emlékeztetett rá, hogy Ukrajna Magyarországtól vásárol áramot és finomított olajat, emellett segítjük az ukrán menekülteket, ezért is elfogadhatatlan a lépés, de a kormány nem fog viszontzsarolni, az Európai Bizottságot kérte fel közvetítésre.

A miniszter szerint akár ellátási problémák is kialakulhatnak, de az árakra is komoly hatást gyakorolhat az ukrán lépés.

Az Index kérdésére, hogy hány százalékát adja a Lukoil beszállítása a Molnál felhasznált összmennyiségnek, Gulyás Gergely nem tudott pontos arányt mondani, 50 százalékosra tette. Mindez azért volt fontos, mert felmerült, hogy esetleg más keretszerződésekből pótolhatná a Mol a kieső részt. Gulyás szerint ugyanakkor nem mindegy, hogy azokhoz milyen áron jutna hozzá a társaság.

Bóka János elmondta, Ukrajnának nemzetközi kötelezettsége, hogy átengedje a most leállított kőolajszállítmányokat az országán. Magyarországnak nem a kőolaj pótlásán kellene törnie a fejét, hanem rámutatnia arra, hogy Kijev megszegi nemzetközi vállalásait, és ezzel hoz kínos helyzetbe több uniós államot.

Végezetül érdemes megjegyezni, hogy a Financial Times szerint az Európai Bizottság tagjainak nagy része nem állt Magyarország és Szlovákia mellé Ukrajna orosz olajra kivetett szankcióival kapcsolatban. Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke a lapnak úgy fogalmazott: „Brüsszelnek több időre van szüksége ahhoz, hogy összegyűjtse a bizonyítékokat és jogilag elemezze a helyzetet.”

Rovatok