A Japánból kiinduló piaci pánik a fizetőeszközünkre is ráhozta a frászt, hétfőn kis híján felszökött 400 forintra az euró. Szinte az utolsó pillanatban taposott a fékre a magyar deviza, ebben segített, hogy biztató adatok és üzenetek érkeztek az Egyesült Államokból, és hogy a magyar inflációs adat a vártnál rosszabb lett. A hét második felében aztán a gázra lépett a forint, és a korábbi 399-es szint környékéről 395 alá csökkent az euróval szemben. Heti összefoglalónk.
A forint a hetet a 397-es szint felett kezdte az euró ellenében. Ugyanakkor a hétfői események, az ázsiai piacokról kiinduló pánik alaposan ráijesztett a magyar devizára.
A japán jegybank a múlt héten váratlanul kamatot emelt, valamint az amerikai recessziós félelmek is erősödtek, ez pedig érdemben megütötte a forint árfolyamát, a jegyzés már 399-nél alakult a délelőtt folyamán, közel a 400-as támaszhoz
– jelezte Molnár Dániel, a Makronóm Intézet szenior elemzője. Rámutatott, hogy az ehhez hasonló piaci pánikok rendszerint negatívan érintik a feltörekvő piaci devizákat, most is ezt láthattuk, a forint együtt gyengült a lengyel zlotyval.
A piaci hangulat ugyanakkor már hétfő délutánra javult, kedvező adatok érkeztek az Egyesült Államokból, és a Fed is igyekezett nyugtatni a piacokat, eloszlatni a recessziós félelmeket, aminek következtében a forint visszaerősödött 397 alá.
A hétfő délutáni visszaerősödés viszont nem bizonyult tartósnak, a keddet a forint ismét gyengüléssel kezdte, estére újból 398 körül zajlott a kereskedés, ahonnan csütörtökig nem is tudott elmozdulni.
A forint már csütörtök hajnalban fokozatosan 397 közelébe erősödött, majd a reggeli inflációs adat adott újabb lendületet az árfolyamnak.
Ebben sokat segített egy amúgy kevésbé pozitív fejlemény, a csütörtökön megjelent, vártnál magasabb – 4,0 százalék helyett 4,1 százalékot elérő – júliusi infláció, mivel ez arra késztetheti az MNB-t, hogy ne vágja túl gyorsan a kamatokat
– jelezte az Indexnek Árokszállási Zoltán, az MBH Elemzési Centrum igazgatója. A szakértő szerint az is feldobta a hangulatot, hogy júliusban meglepetésre jelentős többletet tudott felmutatni a költségvetés, ami a büdzsével kapcsolatos kilátásokat javíthatta.
Az inflációs adatot a befektetők úgy értékelhették, hogy a jegybanknak óvatosnak kell lennie a további kamatcsökkentéseket illetően, amely így erősödést váltott ki az árfolyamban.
Különösen a csütörtöki és pénteki nap volt erős a forint számára, amikor több hullámban a korábbi 398-as szint környékéről 395 alá csökkent az euróval szembeni árfolyam.
A hét végén a forint egyébként a régióban felülteljesítő volt, mivel a lengyel zloty esetében ez a pozitív teljesítmény nem volt megfigyelhető – jelezte Árokszállási.
Az előttünk álló héten sokkal üresebb lesz a makronaptár, mint a megelőző héten, de a szerdai amerikai inflációs adat mindenképpen fontos lehet.
A befektetők most az amerikai munkaerőpiac helyzetét is árgus szemekkel figyelik, miután a múlt héten a vártnál lényegesen rosszabb adatokat tettek közzé
– mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője, megjegyezve, hogy a következő kamatdöntő ülést szeptember 18-án tartja a Fed, addig még fontos munkaerőpiaci és inflációs adatok is érkeznek.
Az euró-forint árfolyamában továbbra is a 387–402-es tartomány, míg a dollár-forint esetében a 358–373-as zóna tűnik bejárhatónak
– jelezte előre Varga. Árokszállási szerint gyengülés esetén a forintot védheti az MNB, mivel a vártnál nagyobb infláció miatt trendszerűen gyengülő hazai fizetőeszköz további kockázatot jelentene az inflációs cél elérésére. Ez esetlegesen romló piaci hangulat mellett is védheti a forintot.
Egyébként az elmúlt hetekben jelentősen csökkentek a kamatvárakozások, a hét vége felé a magyar piacon elkezdtek némileg kiárazódni, azaz most már nem vár annyi vágást a piac, mint korábban, és ez segíthette a forintot is
– fűzte hozzá az MBH Elemzési Centrum igazgatója. Előrejelzése szerint az euró-forint árfolyama év végén 392,5 lesz. A jelenlegi szintnél tehát akár erősebb forintot is elképzelhetőnek tart, de azt nem várja, hogy trendszerű erősödés induljon be. A következő hetekben a jelenlegi környékén hullámozhat az árfolyam.
A hétfői kereskedésben jelentős zuhanás volt a részvénypiacokon, mely a jen nagymértékű erősödésének, illetve a pénteki kedvezőtlen amerikai munkaerőpiaci adatoknak volt betudható.
Utóbbi miatt jelentősen erősödtek az amerikai kamatvágási várakozások, most már 50 bázispontos csökkentést valószínűsít a piac szeptember 18-ára, az idei évben összesen pedig 110 bázispontos vágást várnak
– világított rá Varga Zoltán, hozzáfűzve, hogy a hétfői esést követően korrekció zajlott a részvénypiacokon, így az indexek többsége vissza tudta dolgozni a hétfői veszteségeket.
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)