Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas pénzösszeg löki majd a gazdaságot

2024. november 11., hétfő 12:24

Nagy Márton szerint 2025-ben az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv révén 4000 milliárd forint mozdulhat meg a gazdaságban, segítve a családokat és a vállalkozásokat. Jöhet a kedvezményes munkáltatói lakhatási támogatás, és tavasztól a cégek új forgóeszközhitellel is számolhatnak.

Olyan dolgok történtek a múlt héten, amelyeknek hosszú távú következményei lesznek a magyar gazdaságra, kereskedelemre – kezdte beszédét Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferenciáján tartott előadásában.

Az amerikai elnökválasztásnál sokan várták Donald Trump győzelmét, de azért arra nem sokan számítottak, hogy Németországban a kancellár meneszti a pénzügyminiszterét. Ez Nagy Márton szerint azért fontos, mert azt üzeni, hogy a fiskális konzervativizmusnak vége van, s – átmenetileg, a költségvetési korlátok figyelmen kívül hagyásával – pénzt kell adni a gazdaságnak és a versenyképességi átállásnak.

Így lesz 3 százalék felett a növekedés

A miniszter szerint a magyar gazdaság szeptemberben elérte az idei mélypontot, és október–decemberben egyre erősebb gazdasági teljesítményt mutat majd a gazdaság, ezért az utolsó negyedévben 0,7 százalékos év/év alapú bővüléssel lehet majd számolni. A kedvezőbb helyzet szavai szerint döntően a belső konjunktúrára, a fogyasztásra érvényes, de óvatos optimizmust jelent az a külpiaci konjunktúrával kapcsolatban az, hogy a jármű- és akkumulátorgyártás az elmúlt 2-3 hónapban havi alapon már emelkedik.

Nagy Márton szerint 

a gazdasági növekedés 2025 I. negyedévében 1,1 százalékra gyorsul, a II. negyedévben 2,4, majd azt követően már 4 százalékot meghaladó növekedési ütemmel lehet számolni – így jön ki jövőre a várt 3,4 százalékos átlagos éves növekedés.

4000 milliárd foroghat a gazdaságban

Más szempontból is fontos a mai nap, hiszen ma nyújtja be a kormány a 2025-ös költségvetés tervezetét a parlamentnek. Nagy Márton szerint a büdzséhez kapcsolt gazdaságpolitikai intézkedésekkel 4000 milliárd forintot forgatnak majd meg.

A 81 százalékos foglalkoztatottsági ráta mellett nem tudunk új munkahelyeket teremteni, most a kereset értékállóságát kell biztosítani – érvelt a miniszter. A jövedelmek vásárlóerejének növelése érdekében a kormány szerint kívánatos, hogy megszülessen a 3 éves bérmegállapodás, aminek nyomán a minimálbér 2027-re a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékára nőhet. Nagy Márton szerint az bizonyos, hogy legalább 4-5 százalékos reálbér-növekedés várható, és ez a minimálbérre is érvényes lesz. De csak a teljesítmény alapján lehet a bérkonvergenciát fenntartani – figyelmeztetett a miniszter.

A családokat érintő intézkedések

A családoknál 2630 milliárd forint pluszforrás áll majd jövőre rendelkezésre a miniszter szavai szerint.

Új elem lehet, hogy a kormány vizsgálja, hogy a SZÉP-kártyának megfelelő mértékű adókedvezmény mellett a munkáltatók 150 ezer forintos összegig lakhatási támogatást adhatnak a 35 év alatti dolgozóiknak, ami a lakáshitelek törlesztésére és bérleti díj megfizetésére is felhasználható lehet.

Új forgóeszközhitel is jöhet a cégeknek

A kis- és középvállalkozásoknál a Demján Sándor-terv elemei mintegy 1410 milliárd forintot mozgatnak majd meg.

A miniszter szerint ugyanakkor itthon jövőre is nagyon nagy arányban járnak majd le kedvezményes, maximum 2,5 százalékos hitelek a Növekedési Hitelprogram keretében. A cégeknek komoly gondot fog okozni a kölcsönök megújítása, hiszen jelenleg az alapkamat 6,5 százalékon áll. Épp ezért Nagy Márton szerint gondolkodnak egy olyan 70 milliárd forintos forgóeszköz-hitelprogram elindításán, amely ezt a problémát lesz hivatott kezelni. Ennek részletei szavai szerint márciusra állhatnak össze.

Nagy Márton szerint a gazdasági kormányzat az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv minden elemét meg akarja hirdetni az idén, hogy a programok jövőre elindulhassanak.

(Borítókép: Nagy Márton 2024. október 14-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok