Index Vakbarát Hírportál

Döntött Lázár János minisztériuma, három vidéki városban is átfogó beruházások indulnak

2025. január 1., szerda 16:37

A Magyar Közlöny mellékletében, a Hivatalos Értesítőben jelent meg a magyar vidék fejlesztéséről szóló döntés, amely szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) három városban is átfogó beruházásba kezd.

Kiadta az utasítást az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a magyar vidék fejlesztését célzó beruházásokról. A Magyar Közlöny mellékletében, a Hivatalos Értesítőben közölt döntés szerint Baja, Mohács és Salgótarján is az érintett városok között van – szúrta ki a Világgazdaság.

A lap szerint a fejlesztések egy része összefügg, hiszen a bajai és mohácsi fejlesztések a Bácska-projektnek a részei. 

Mint írták, Lázár János minisztériuma utasítást adott 

Az ÉKM január elsejétől gyors autóbuszjáratot is indít Baja és Budapest között.

A mohácsi fejlesztések főként a városban épülő Duna-hídhoz és az ahhoz kapcsolódó úthálózathoz kötődnek, de kitértnek az M60-as Pécs és Szigetvár közötti szakaszának és a nemzetközi határkikötőnek a fejlesztésére is. Mint írták, előkészítik Villány és az M6-os autópálya összeköttetését is.

A Hivatalos Értesítő szerint Salgótarjánban a belvárosi vasútállomás is megújul, továbbá a város tízéves rehabilitációját célzó terv kidolgozására is utasítást adtak ki.

Rovatok