A Gazprom orosz energiaipari vállalat január elsején reggel bejelentette, hogy megszűnt a műszaki és jogi lehetősége arra, hogy Ukrajnán keresztül tovább folytassa a földgáz szállítását, melynek következtében reggel hat órakor elzárták a vezetéket. Ukrajna kész újraindítani a vezetéket, amennyiben nem orosz eredetű gázt szállítanak rajta. Magyarország a Török Áramlaton keresztül továbbra is hozzájut orosz gázhoz. A környező országok vezetői eltérő véleményekkel fogadták a bejelentést. A legnagyobb veszély Moldova oroszbarát területeit fenyegeti, ahol az emberek váratlanul fűtés nélkül maradtak.
A Gazprom orosz energiaipari óriáscég szerdán bejelentette, hogy a tranzitszállításra vonatkozó ötéves szerződés lejárta – reggel hat óra – után leállította az Ukrajnán át Európába irányuló földgázszállítást. A vállalat közleménye szerint az ukrán Naftohaz vállalattal többször is megpróbáltak megállapodni, azonban nem jutottak el a szerződéskötésig, amelynek következtében a Gazpromnak megszűnt a jogi és műszaki lehetősége földgáz szállítására Ukrajna területén át.
Az Európába vezető legrégebbi orosz földgázvezeték lezárása a Krím félsziget 2014-ben történt orosz megszállása és bekebelezése óta tartó évtizedes feszült viszonynak vet véget.
Oroszország továbbra is exportál földgázt a Fekete-tenger mélyén húzódó Török Áramlat vezetéken.
Előzőleg Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy új orosz–ukrán gázszállítási szerződés nem lesz, mert újév előtt néhány nappal nem lehet új szerződést kötni. Kijev szintén közölte, hogy le akarja állítani az orosz gáztranzitot.
A szerződés megszűnésével Ukrajna nagyjából évi egymilliárd dolláros bevételtől esik el, az orosz Gazpromnak pedig a kiesés majdnem 5 milliárd dollárjába kerülhet – írja a Reuters.
Ukrajna közölte, hogy az Európai Bizottság kérésére kész újraindítani területén át a gázszállítást, ha a vezetéken nem orosz gázt továbbítanak, az orosz elnök pedig nem zárta ki új szerződések megkötését harmadik fél – török, magyar, szlovák és azerbajdzsáni cégek – részvételével – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
Az általuk megkérdezett szakértők szerint ebben az esetben a legvalószínűbb megoldás az lenne, ha az orosz fél az orosz–ukrán határon új tulajdonosnak adná át a szállítási jogokat.
A kijevi energiaügyi minisztérium azt közölte, hogy az Ukrajnán keresztül történő orosz gázszállítás leállítása nemzetbiztonsági érdekből történt. A tárca közleményéből kiderül, hogy a lépésre jó előre felkészültek, így az ukrán gázszállító rendszer az orosz gáztranzit nélkül is működik. Az ukrán energiaügyi miniszter, German Galuscsenko nyilatkozatában „történelmi jelentőségűnek” nevezte a lépést. „Oroszország elveszíti piacait, és pénzügyi veszteségeket fog szenvedni” – tette hozzá.
Az Európai Unió a 2022. februári, Ukrajna elleni orosz támadás megindítása óta megkettőzte erőfeszítéseit, hogy alternatív források keresésével csökkentse az orosz energiától való függőségét. Az Európai Bizottság jelezte, hogy számítottak a szállítás január 1-jei leállítására, az unió felkészült erre.
„Az európai gázinfrastruktúra elég rugalmas ahhoz, hogy alternatív utakon, nem orosz eredetű gázzal lássa el Közép- és Kelet-Európát” – közölte az EB szóvivője, majd hozzátette, hogy az infrastruktúrát 2022 óta jelentős cseppfolyósított-földgázimporttal (LNG) erősítették meg.
Az ukrajnai gáztranzit leállítása kapcsán az ukrán elnök is megszólalt. Telegram-csatornáján Volodimir Zelenszkij azt íra, hogy a lépés Moszkva eddigi legnagyobb veresége.
Amikor Putyin több mint 25 évvel ezelőtt hatalomra került Oroszországban, az Ukrajnán keresztül Európába szállított gáz éves szinten több mint 130 milliárd köbméter volt. Ma az orosz gáz tranzitja nulla. Ez egyike Moszkva legnagyobb vereségeinek"
– írta Zelenszkij bejegyzésében. Szerinte Oroszországot az fosztotta meg a legvonzóbb és földrajzilag leginkább elérhető piacaitól, hogy az energiaforrásokat fegyverként használta fel, és cinikus módon az energiával zsarolta kereskedelmi partnereit.
Az ukrán elnök hozzátette, hogy „el kell viselnünk néhány európai politikus hisztériáját is, akik inkább a Moszkvával való maffiajellegű kereskedést preferálják az átlátható energiapolitika helyett”. Hozzátette: reméli, hogy az amerikai gázszállítások volumene növekedni fog Európába, amiről Donald Trump megválasztott amerikai elnök korábban már beszélt.
Oroszország továbbra is szállítja a fölgázt Szerbiának és Magyarországnak, egy másik, Ukrajnát megkerülő vezeték, a Török Áramlat segítségével. Ez a vezeték azonban nem elegendő ahhoz, hogy teljes mértékben kompenzálja az ukrajnai útvonal elvesztését.
A Világgazdaság cikke szerint az ukrajnai vezeték elzárása nem fog ellátási gondokat okozni. Mivel a Török Áramlaton keresztül évi 3,5 milliárd köbméter, Ausztrián át pedig évi 1 milliárd köbméternyi földgáz kerül a magyar piacra. A hazai tárolókban 6 milliárd köbméter földgáz elraktározásával készült fel a kormány a télre, még szeptemberben. Az FGSZ Földgázszállító Zrt. oldala szerint a hazai tárolók töltöttségi szintje 2024. december 30-án 68 százalékon állt.
Az FGSZ becslése szerint 2025–2026-ban a napi földgázkitermelés elérheti az 5,5 millió köbmétert, a szintet pedig akár három évig is fenn tudják tartani. Fogyasztás szempontjából, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az MVM Csoport adatszolgáltatására alapozó összegzése szerint 2024 januárja és szeptembere között mintegy 5,5 milliárd köbméter volt a gázfogyasztás.
Ausztria felkészült az orosz gáztranzit leállására, az ország ellátása folytatódik más forrásokból, mint a németországi és olaszországi töltőpontok és a tárolókapacitások – közölte az osztrák kormány.
Elvégeztük a házi feladatunkat, és alaposan felkészültünk erre a forgatókönyvre. Ausztria már nem függ az orosz gáztól, és ez jó dolog
– írta közleményében Leonore Gewessler osztrák energiaügyi miniszter.
A lengyel külügyminiszter szerint siker az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítása, és egyben újabb győzelmet jelent Finnország és Svédország NATO-csatlakozása után – írta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter X-es közösségi oldalán.
Vlagyimir Putyin orosz elnök milliárdokat szánt az Északi Áramlat balti-tengeri, német–orosz gázvezetékének létesítésére, hogy megkerülje Ukrajnát, és hogy zsarolja Kelet-Európát a gázszállítások leállításának fenyegetésével – áll Sikorski bejegyzésében.
Lengyelország 2022 áprilisában vált le az orosz gázról. Az ország a földgázszükségleteinek egyharmadát hazai forrásokból elégíti ki. Az orosz gáztól való függetlenedést lehetővé tette az Északi-tenger norvégiai talapzatában fekvő gázmezőkön kitermelt, a dániai hálózatba betáplált földgázt Lengyelországba juttató Balti-gázvezeték 2022-es üzembe helyezése. Emellett a balti-tengeri Swinoujsciében működő, katari, afrikai és dél-amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó gázkikötőn keresztül érkeznek gázszállítások Lengyelországba.
Robert Fico szlovák miniszterelnök a múlt hónapban arra kérte szövetségeseit, hogy találjanak megoldást a gáz szállításának fenntartására, mondván országa évente 500 millió eurót keres a tranzitdíjakon. Még Ukrajnát is megfenyegette az áramellátás esetleges leállításával, ami kérdéseket vetett fel a régió tágabb értelemben vett energiabiztonságával kapcsolatban. Újévkor azt mondta, hogy a gázszállítás leállítása „mindannyiunkra drasztikus hatással lenne az EU-ban” – írja a Bloomberg.
Moldovában a Dnyeszter menti oroszbarát szakadár területen a háztartásokban leállították a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatást , miután Oroszország már nem szállít Ukrajnán keresztül több földgázt. A Tirasztyeploenergo helyi energiavállalat közölte, hogy a leállás helyi idő szerint 7 órakor lépett életbe, de egyes létesítmények, így a kórházak mentesültek az intézkedés alól.
Az energiavállalat honlapján közzétett közlemény szerint a fűtés leállítása helyi idő szerint szerdán, reggel 7 órakor lépett életbe.
A közleményben arra kérték az embereket, hogy öltözzenek melegen, gyűjtsék össze a családtagokat egy szobában, az ablakokra és erkélyajtókra akasszanak takarókat vagy vastag függönyöket, és használjanak elektromos fűtőtesteket.
A nyilatkozatban hozzátették, hogy a lakások fűtésére tilos gáz- vagy villanytűzhelyeket használni. A lakosság kizárólag főzésre használhatja a gázvezetékekben maradt tartalékokat, de azt is csak addig, amíg a hálózatban lévő nyomás kritikus szint alá nem csökken – idézi a társaság nyilatkozatát a The Guardian.
A kritikus helyzetre Zelenszkij elnök is kitért Telegram-bejegyzésében, azt írta, hogy most, az energiaátalakítás időszakában közös feladat Moldova támogatása. Ezzel arra utalt, hogy az orosz gázszállításoktól nagymértékben függő Moldovában december közepén már szükségállapotot vezettek be az energiaellátásban kialakult bizonytalanság miatt.