A banki díjak csökkentéséről állapodott meg Varga Mihály jegybankelnök a Bankszövetséggel. „A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség megállapodásával egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válnak a banki költségek” – jelentette be kedden a jegybankelnök. Az új megállapodás öt intézkedéssel erősíti a tájékoztatást és csökkenti egyes lakossági pénzügyi szolgáltatások díját. A kormány az elmúlt időszakban folyamatosan felhívta a figyelmet arra, hogy elvárja az árcsökkentést a családok védelmében a banki költségeknél, illetve a telekommunikációs szektorban.
Az Index információja szerint – ahogyan arra Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is utalt már – szerdán a kormányülésen tárgyalják a banki szolgáltatások díjainak emelkedését, ahogy a telekommunikációs szektort érintő inflációt is. A kormány korábban már egyértelművé tette: az élelmiszerárak után ráfordulnak erre a két szektorra. Így az elmúlt időszakban folyamatosan tárgyalt a piaci szereplőkkel a gazdasági csúcsminiszter.
Kedden az inflációs adatokból kiderült, hogy a szolgáltatások inflációja is mérséklődött, februárhoz képest 0,3 százalékkal nőttek az árak a január–februári 1,2–2,2 százalékos havi szintű árnövekedéshez képest. Így már pusztán az is hatással lehetett az árazásokra, hogy Nagy Márton és a kormány kiemelten foglalkozik a szolgáltatási szektort érintő inflációval.
A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség megállapodásával egyszerűbbé, átláthatóbbá, olcsóbbá válnak a banki költségek – jelentette be Varga Mihály, miután hivatalában fogadta a Magyar Bankszövetség vezetőit kedden. Az új megállapodás öt intézkedéssel erősíti a tájékoztatást és csökkenti egyes lakossági pénzügyi szolgáltatások díját.
A megállapodás szerint a bankok a jövőben ingyenessé teszik az alapszámlát mindaddig, amíg az infláció szintje három egymást követő hónapban a jegybanki toleranciasáv felső határa (4 százalék) alá nem süllyed.
Ezzel párhuzamosan legkésőbb a PAD-díjkimutatásokkal együtt a bankok értesítik azokat az ügyfeleket, akik a jelenleginél kedvezőbb számlacsomagot is választhatnának.
A közleményük szerint további segítséget jelent az a jövőben induló ügyféltájékoztató kampány, amely részletes felvilágosítást ad a bankok számlacsomagjainak éves költségéről, így a már meglévő számlacsomag is összehasonlíthatóvá válik más, kedvezményesebb konstrukcióval. A jegybank és a Bankszövetség megállapodott arról is, hogy a pénzintézetek a jegybanki díjcsomag-kalkulátorral segítik a legkedvezőbb számlacsomag kiválasztását honlapjukon. A gyorsabb számlaváltás érdekében a régi számlát ezután online is felmondhatják az ügyfelek.
A Magyar Nemzeti Bank célja, hogy a banki szolgáltatások költségei érezhetően és fenntartható módon csökkenjenek, amiben partnerként tekint a Magyar Bankszövetségre – olvasható a jegybank közleményében.
Az OTP pedig arról tájékoztatta az Indexet, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium és a bankszektor képviselői között lefolytatott „konstruktív egyeztetések alapján” az OTP Bank áttekintette, hogy mint hazánk meghatározó kereskedelmi bankja milyen módon tud hozzájárulni az előzetes várakozásokat meghaladó infláció csökkentéséhez.
A tárgyalások alapján az OTP Bank vállalta, hogy kész ellensúlyozni a jogszerűen alkalmazott és 2025. március 1-jén bevezetett lakossági bankszámlákra, bankkártyákra és elektronikus banki szolgáltatásokra vonatkozó inflációs díjemelést. A vállalás keretében az OTP Bank kész több milliárd forint értékű kedvezményt meghosszabbítani, továbbá 2025. május 1. és 2026. április 30. között kész összesen csaknem kétmilliárd forinttal csökkenteni a lakossági ügyfelei által fizetendő banki költséget.
Ez az összeg megfelel a 2025-re törvényileg megengedett inflációs díjemelés ügyfélkedvezményekkel csökkentett hatásának, így az OTP Bank – a közlemény szerint a Nemzetgazdasági Miniszter kérésének megfelelően – kész visszatérni a 2025. év eleji lakossági banki díjakhoz.
A gyakorlatban ez a lépés azt jelenti, hogy az OTP Bank kész a fizikailag kibocsátott lakossági forint betéti bankkártyák 2025. május 1. és 2026. április 30. között esedékes éves díját minden ügyfél esetében a jelenleg érvényes éves díjhoz képest 700 forinttal csökkenteni, amennyiben ezen díjakra vonatkozóan nem lép életbe eltérő jogszabályi rendelkezés. A betéti bankkártyával nem rendelkező lakossági bankszámlás ügyfeleinek hasonló értékben egyszeri jóváírást kész végrehajtani a bank 2025 júniusában, ugyanezen feltételezés mellett.
Az OTP Bank már bevezetett díjkedvezményei változatlanul elérhetők a bank ügyfelei számára, sőt azok egy részét a bank – új, eltérő jogszabály hiányában – kész meghosszabbítani 2026. június 30-ig. Ezek közül kiemelendő:
A Gránit Bank pedig azt is bejelentette kedden, hogy az ügyfeleit 2025-ben nem érintette banki díjemelés, így hosszú idő óta változatlan, kedvező díjakkal intézhetik napi pénzügyeiket. A pénzintézet a hétköznapi bankoláshoz kapcsolódó díjait – mint például a számlavezetési díjakat, az átutalások díjait – sok éve nem emelte meg.
A bankkártyás vásárlás és az iSMS szolgáltatás az összes számlacsomagban természetesen ingyenes volt eddig is. „A folyószámla-vezetéshez és a fizetési tranzakciókhoz kapcsolódó banki díjakat a már meglévő számlacsomagjaink esetében az elmúlt 12 évben nem emeltük. A bankolás tartósan alacsony díjaival adjuk vissza ügyfeleinknek a bank digitális üzleti modelljéből fakadó költségelőnyünket, hogy ügyfeleink vonzó kondíciókkal, kényelmesen, mindent online elérve intézhessék pénzügyeiket” – olvasható a bank közleményében.
(Borítókép: Fly View Productions / Getty Images)