Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a japán fővárosban tett hivatalos látogatásán több meghatározó japán politikussal és gazdasági döntéshozóval találkozott. A megbeszélések középpontjában a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi és befektetési kapcsolatok további elmélyítése állt.
A miniszter egyeztetett Kato Kacunobu pénzügyminiszterrel, Muto Jodzsi gazdasági, kereskedelmi és ipari miniszterrel, valamint Kono Taróval, Japán korábbi külügyminiszterével, aki egyúttal a Japán-Magyar Parlamenti Baráti Tagozat elnöke is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
Az NGM közleménye kiemelte, hogy a találkozókon megerősítést nyert, hogy Japán továbbra is kulcsfontosságú gazdasági partnere Magyarországnak. A két ország közötti gazdasági együttműködés példaértékű: Japán hazánk 24. legfontosabb kereskedelmi partnere, és az ázsiai országok közül a harmadik legjelentősebb, Kína és Dél-Korea után. A 2010 és 2024 közötti időszakban a magyar export Japánba 53 százalékkal növekedett, ami jól tükrözi a két ország kapcsolatának dinamikus fejlődését.
A turisztikai forgalom is folyamatosan nő, 2024-ben mintegy 36 ezer japán turista érkezett Magyarországra, akik összesen 92 ezer vendégéjszakát töltöttek el hazai szálláshelyeken, 19 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, ami jól tükrözi az ország erősödő nemzetközi vonzerejét
– írta közleményében az NGM.
Magyarország célja, hogy a kelet-ázsiai régió szemében ne csupán turisztikai célpontként, hanem befektetési és innovációs központként is megerősítse pozícióját. Jelenleg több mint 181 japán tulajdonú vállalat működik Magyarországon, amelyek mintegy 27 ezer embernek biztosítanak munkát, főként az autóipar és az elektronikai szektor területén. Ezek a vállalatok az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben hozzájárultak a magyar gazdaság növekedéséhez.
Emlékeztetnek arra is, hogy a kormány eddig hét japán vállalattal – köztük a Magyar Suzuki Zrt.-vel – kötött stratégiai együttműködési megállapodást, és továbbra is aktívan dolgozik a gazdasági kapcsolatok előmozdításán és a kereskedelmi tevékenységek további bővítésén a különböző ágazatokban.
Az NGM megerősítette: Magyarország célja, hogy kelet és nyugat találkozási pontjaként továbbra is vonzó befektetési célország legyen, ezáltal erősítve hazánk gazdasági híd szerepét a keleti és nyugati tőke, tudás, valamint csúcstechnológia között. Az ország stabil politikai és gazdasági környezete, versenyképes adózási feltételei, szakképzett munkaereje, valamint célzott állami ösztönzői mind hozzájárulnak ahhoz, hogy hazánk első számú választás legyen az ázsiai befektetők számára.
A kommüniké szerint a találkozókon a felek a 2025-ös évre vonatkozó közös célokat is áttekintették. Magyarország továbbra is elkötelezett amellett, hogy megbízható partnere legyen Japánnak nemcsak gazdasági, hanem politikai és turisztikai téren is.
Nagy Márton megerősítette, hogy Magyarország örömmel látná Isiba Sigeru miniszterelnök urat Budapesten egy hivatalos látogatás keretében, amely lehetőséget nyújtana a kétoldalú kapcsolatok további elmélyítésére.