Szó sincs arról, hogy Magyarország ellen túlzottdeficit-eljárás indulna - mondta Varga Mihály, a Magyar Kézműves Remek díjak átadása előtt.
Szerinte Magyarország világosan elmondta, hogy a közteherviselést átalakította, másfajta rendszer van, ebben szempont a különadók működtetése.
Arról is beszélt, hogy a közmunka is kihagyhatatlan elem a kormány terveinek és hogy egyébként is ragaszkodnak azokhoz a lépésekhez, "amelyek az elmúlt évben eredményre vezettek" - mondta Szóval összességében nem számít arra, hogy az Európai Bizottság újra túlzottdeficit-eljárást indítana.
Nemrég a KFIB is jelezte, hogy baj van költségvetéssel, ugyanazt csináljuk, mint 2011-ben: először irreálisan magasnak tervezzük a növekedést, majd ehhez számolunk költségvetést bármiféle érdemi kiadáscsökkentés nélkül. Amikor pedig belesülünk a félreszámolt költségvetésbe, akkor kapkodva kell megszorításokat hozni .
Kedden pedig azt közölte az Európai Bizottság, hogy nem hiszik el a magyar kormány költségvetési számait, és újraindulhat 2015 tavaszán a túlzottdeficit-eljárás, ha Magyarország nem tesz pótlólagos intézkedéseket. A forint a hírre zuhanni kezdett.