Index Vakbarát Hírportál

Kártalanít a Beva a fiktív kötvények után

2015. április 10., péntek 12:29

Pénteken úgy döntött a Befektetés-védelmi Alap (Beva), hogy kártalanítja azokat, akik fiktív kötvényeket vettek a Quaestortól. Az Index értesülése szerint a Beva igazgatóságának négy tagja szavazott igennel, ketten nem támogatták a tervezetet, egy tag pedig tartózkodott a szavazáson.

Korábban a Beva több tagja - köztük Katona Zsolt, BÉT vezérigazgatója, Nyitrai Győző az OTP Bank igazgatója, Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára, és Patai Mihály a Bankszövetség elnöke - levelet írt a testület elnökének, Hardy Ilonának, amelynek azt kérték, hogy halasszák el a pénteki döntést.

Úgy tudjuk, ebben amellett érvelnek, hogy különféle okokból nem lehet megalapozott döntést hozni. Például azért, mert:

Rovatok