Index Vakbarát Hírportál

1,1 százalék volt a hiány az első félévben

2015. október 1., csütörtök 11:32

A költségvetési hiány az előzetes adatok szerint 184,0 milliárd forint, a bruttó hazai termék (GDP) 1,1 százaléka volt az első fél évben. Ez a múlt év azonos időszakához képest 324,4 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,1 százalékponttal alacsonyabb. Az alacsonyabb hiány úgy jött ki, hogy míg a bevételek 8,5, a kiadások csak 3,6 százalékkal nőttek - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

Az idei második negyedévében a kormányzati szektor hiánya a GDP 0,3 százaléka volt: ezen belül a bevételek elsősorban az Európai Uniós alapoktól kapott támogatások növekedése miatt nőttek. A társadalombiztosítási hozzájárulások 5,3 százalékkal nőttek, viszont ami érdekesebb, hogy mind szja-ból, mind pedig áfából több pénz jött be: 

az áfabefizetések 7,5, a jövedelemadó-bevételek 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Az uniós pénzek hatása a kiadási oldalon is látszik: az előző félévihez képest 26,8 százalékos növekedés volt az uniós támogatásokból megvalósuló beruházások miatt a felhalmozási kiadásokban.A szektor munkavállalói jövedelemre a tavalyinál 8,5 százalékkal többet költött, a kamatkifizetések viszont 7,2 százalékkal csökkentek.

Rovatok