Index Vakbarát Hírportál

Matolcsy nem magyarázkodik a költségvetési bizottságnak

2018. július 2., hétfő 12:17 | aznap frissítve

A költségvetési bizottság hiába kezdeményezte Matolcsy György MNB-elnök meghallgatását, Matolcsy nem fog elmenni, adta ki a jegybank. A jegybank a jegybanktörvényre hivatkozik, ami szerint Matolcsy nem köteles elmenni, hiszen ő csak a gazdasági bizottságnak köteles elmenni azokra az ülésekre, ahova berendelik. 

A jegybank emellett kiemelte, hogy a költségvetési bizottságnak DK-s elnöke van, Varju László, ezért a bizottság szerintük "kizárólag politikai haszonszerzés céljából" kérdezné Matolcsyt. A DK hétvégén erre azt mondta, hogy "Matolcsy fél" a tájékoztatástól is, az ürügye pedig álságos, hiszen költségvetést 312 forintos euróval tervezték, most pedig már a 330 forintos árfolyamnál is gyengébb néha. Ha 6-10 százalékkal drágább lesz jövőre az euró, az a legkevésbé sem mindegy az országnak. 

Ha egyébként meg akarja érteni az MNB szerepét a zuhanó forintárfolyam kapcsán, akkor alaposabban itt tud tájékozódni

A költségvetési bizottság meghívóján ettől függetlenül még mindig Matolcsy és a forintgyengülés az első napirendi pont.  A sztorihoz azt is érdemes tudni, hogy a gazdasági bizottságnak nagyon régóta fideszes az elnöke, Bánki Erik még Rogán Antaltól vette át a posztot. 

Rovatok