Index Vakbarát Hírportál

A kormány is segít a Szarvasi-gyár dolgozóinak

2019. január 25., péntek 12:00

A kormány is segít új állást találni a kávéfőzőket és lámpákat gyártó Szarvasi-gyár leépített dolgozóinak, erről adott ki közleményt pénteken a Pénzügyminisztérium (PM). Ahogy arról csütörtökön írtunk, a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. leállította a termelést, és az összes dolgozóját, több mint 400 embert elbocsátotta. A több mint 66 éves gyár vezetése bejelentette, hogy igyekeznek minél több dolgozónak új munkahelyet találni a cég partnereinél. 

A PM azt írta közleményében, hogy a minisztérium fokozott figyelemmel kíséri a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. munkavállalóinak sorsát, ezért felkérte a területileg illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályát, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel segítse az elbocsátott dolgozók mielőbbi elhelyezkedését. Békés megyében a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat január végi adatai szerint több mint 1200 betöltetlen versenypiaci álláshely volt, csak a szarvasi járásban mintegy 400, ami a cég munkavállalóinak gyors elhelyezkedését nagyban segítheti.

A Békés megyei kormányhivatal folyamatos kapcsolatot tart a szakszervezettel és a szarvasi vállalattal is, emellett mindent megtesz az elbocsátandó dolgozók mielőbbi elhelyezkedésének elősegítése érdekében – írja a minisztérium.

A Kormányhivatal kész azonnali beavatkozásra a szarvasi cég esetében, az érintett 400 munkavállalónak szükség esetén átképzésekkel, munkaerő-közvetítéssel, illetve különböző munkaerő-piaci programokba való bevonással segíthet.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. 22 munkavállalóját azonnali hatállyal átvette egy másik, a cég telephelyén működő vállalat. Emellett a térség mintegy 20 jelentős foglalkoztatója jelezte, hogy készek közreműködni a munkavállalók elhelyezésében. A kormányzat mobilitási támogatásai is könnyíthetik a dolgozók újbóli munkába állását.

Ahogy azt korábban írtuk, a 66 éves társaság már egy ideje nagy bajban van, emiatt a vezetőség már októberben leállította a beruházásokat, és a cég eszközeinek értékesítése mellett döntött. A Szarvasi márkájú kávéfőzőket és az IKEA-nak is lámpákat gyártó Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. tavaly másfél milliárd forintból fejlesztette lámpagyárát, ám ez sem segített, a nyár óta már 200 dolgozót elküldtek.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyártott.

A szarvasi vasipari vállalkozás 2009-ben került a szombathelyi Helios Világítástechnikai Kft. tulajdonosainak, köztük Csébits Ferenc – aki jelenleg a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. vezérigazgatója is – közvetett érdekeltségébe. A jelenlegi többségi tulajdonos a szombathelyi Metálinvest Kft.-n keresztül Csébits Ádám

Rovatok