Index Vakbarát Hírportál

Még meg sem alakult a szakszervezet, a titkárát már ki is rúgták a Suzuki-gyárból

2019. február 9., szombat 22:49

Azonnali hatállyal elbocsátották az esztergomi Suzuki-gyártól az újonnan megalakult szakszervezet titkárát - írja a Mérce.hu. A portálnak László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke számolt be arról, hogy a Suzuki parkolójában alakult meg a szakszervezet, amely a Vasas helyi alapszervezetként működik majd. Mielőtt viszont az alapszervezet megalakulásáról hivatalosan is értesítették volna a céget, az alapszervezet titkárának választott dolgozóval közölte a gyár vezetése, hogy azonnali hatállyal ki van rúgva.

A Vasasnál úgy tudják, a 14 éve a gyárban dolgozó férfi ellen korábban nem érkezett a munkáltató részéről semmilyen panasz. Szakszervezeti titkárként amúgy a dolgozót munkajogi védelem illette volna meg, vagyis nem lehetett volna elbocsátani azután, hogy hivatalosan is a helyi szakszervezet vezetője lesz. 

László Zoltán azt mondta, a Suzuki dolgozóit felháborította az eset, a Vasas pedig a munkaügyi bírósághoz fordult az ügyben. A friss szakszervezetnek viszont úgymond jót tett a Suzuki vezetése ezzel a lépésével, azóta ugyanis, hogy a titkárnak megválasztott dolgozót biztonságiakkal vezettették ki a gyárból, "sorban jönnek a belépési nyilatkozatok". László bízik benne, hogy a Suzuki belátja majd, hogy a törvények szerint lehetővé kell tenniül a szakszervezet alapítását és jóhiszeműen tudnak majd tárgyalni a céggel. 

A Suzukinál történt események nem sokkal követik az Audi dolgozóinak sztrájkját, ami a rendszerváltás óta az egyik legkomolyabb dolgozói akció volt az országban, és ahogy a sztrájk vége után írtuk, az Audi munkásainak példája más gyárak dolgozóit is feltüzelheti. Az Audi-sztrájk előtt pedig a túlóratörvény elleni tiltakozás mozgósította a korábban korlátozottan aktív magyar szakszervezeteket. 

(Borítókép: Személygépkocsik sorakoznak az esztergomi Suzuki autógyár udvarán 2011-ben. Fotó: H. Szabó Sándor / MTI)

Rovatok