Index Vakbarát Hírportál

Sztrájkkal fenyegetőznek az Amazon munkásai a koronavírus miatt

2020. március 31., kedd 10:05

A kijárási korlátozások, az önkéntes és elrendelt karanténintézkedések miatt az eddiginél sokkal nagyobb szerep jut az emberek mindennapi bevásárlásaiban az e-kereskedelemnek, ami miatt óriásira nőtt a nyomás az olyan cégekre, mint az Amazon, no meg az ezek raktáraiban, logisztikai központjaiban robotoló munkásokra is. A nyomás pedig most még ennél is nagyobb, ugyanis

az amerikai e-kereskedelmi óriás dolgozói szerint a cég nem tesz meg mindent a koronavírus elleni védekezés érdekében,

ezért pedig az Amazon munkásai sztrájkkal fenyegetnek. A legelégedetlenebbek az Amazon élelmiszer-kiszállító cégénél, az Instacartnál dolgozó munkások, akik a  BBC cikke szerint  azt követelik, hogy a cég biztosítson nekik megfelelő védőfelszerelést, fizessen veszélyességi pótlékot, és támogassa azokat az alkalmazottakat, akik nem tudnak dolgozni a vírus miatt. A dolgozók képviselői szerint az Amazon a több mint 150 ezer futárjának veszélyeztetésének árán keresi magát agyon a koronavírus-járvány alatt, amivel amúgy az élelmiszert vásárlókat is veszélybe sodorja. 

Az Amazon egyik New York-i, Staten Island-en lévő raktárában is tüntettek a dolgozók, ott azt követelték, hogy a cég zárja be és fertőtlenítse az egész létesítményt, miután több dolgozónál is kimutatták a koronavírust. Ahogy a CNN írja, a cég erre részben azzal reagált, hogy kirúgta a tüntetés egyik szervezőjét, a hivatalos közlemény szerint azért, mert az megszegte az elrendelt karanténintézkedéseket. Christian Smalls, a kérdéses dolgozó érintkezésben volt az egyik beteg dolgozóval, ezért elrendelte a cég, hogy két hétig maradjon otthon, Smalls ennek ellenére megjelent az általa szervezett tiltakozáson, ezért mondtak föl neki. Smalls mindezt úgy kommentálta, hogy a kirúgása jól jelzi azt az apátiát, ahogy az Amazon az egész koronavírus-helyzethez áll. Az ügyben New York legfőbb ügyésze, Letitia James is megszólalt, aki szégyenteljesnek nevezte, hogy az Amazon kirúgja a munkatársaiért bátran kiálló alkalmazottját. 

A cég azt közölte, hogy minden létesítményt rendszeresen tisztítanak, a dolgozóknak pedig megteremtik a lehetőségét, hogy fizetett vagy fizetés nélküli szabadságot vegyenek ki, ha veszélyben érzik magukat, és nem akarnak dolgozni. A cég emellett azt is bejelentette, hogy megemeli a raktárakban dolgozók és a futárok bérét, a koronavírus miatt megbetegedő dolgozóknak pedig két hét fizetett betegszabadságot és extra fizetést ad majd. 

Rovatok